2p

Értékesíti a nevét viselő Waberer's International Nyrt.-ben meglévő részvényeit Wáberer György, és bejelentése szerint visszavonul a vállalatban betöltött aktív részvételtől.

A Mid Europa Partners magántőke-befektetési alap megállapodást írt alá arról, hogy a közúti fuvarozó vállalatban, a 56,8 százalékos részesedését 97,1 százalékra növeli, a Mid Europa szerdai közlése szerint Wáberer György alapító-vezérigazgató részvényeit vásárolják meg. A tranzakció a versenyhatóság jóváhagyása után zárul le.

Wáberer György az iparágban eltöltött 35 év után visszavonul a Waberer's-ben vállalt aktív szerepéből. Ezzel összhangban úgy döntött, hogy a társaságban még meglévő részesedését eladja a Mid Europa Partners-nek, amely 2011 óta pénzügyi befektető partnere a Waberer's-ben. Wáberer György lemond a társaságban betöltött összes tisztségéről - közölte a befektetési alap.

Mint közölték, a Mid Europa az elmúlt öt évben Wáberer Györggyel együttműködésben elért eredményekre építve kívánja továbbra is biztosítani a társaság növekedését. Ennek alapja a Mid Europa által a 2011-es belépésekor a társaságnak nyújtott jelentős tőkeinjekció volt, mely lehetővé tette és tovább gyorsította a Waberer’s dinamikus növekedését és nemzetközibbé válását.

A társaság 2010 óta flottáját 2300-ról megközelítőleg 3500-ra, dolgozói létszámát kevesebb, mint 4000-ről mintegy 6000 főre bővítette. A Waberer’s árbevétele pedig ezzel párhuzamosan közel 60 százalékos növekedéssel elérte az 523 millió eurót. Mindeközben a Társaság regionális jelenlétét is megerősítette: értékesítési irodákat nyitott Belgiumban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!