A társaság a többi között a Balatont, a Tisza-tavat, a Tiszát, vagy a Kőrösöket bemutató tematikus kampányát a belföld mellett a külföldre is kiterjeszti - mondta Róna Iván, amikor a Tisza-tavi Turisztikai Régió idegenforgalmi vállalkozásai mutatkoztak be a cég brit, osztrák, román és szlovák külképviseleteinek számára.
A "Külképviselők a régióban" elnevezésű programnak az a célja, hogy a külképviseletek külföldön, közvetlenül és hatékonyabban tudják kínálni az egyes régiókban megtalálható szolgáltatásokat - tette hozzá.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a közönségmarketing egyre fontosabbá válik, hiszen ma már a Magyarországra látogatók 80 százaléka - az Internetnek köszönhetően - egyénileg szervezi meg utazását. Vagyis felértékelődik az olyan marketing cégek működése, mint az MT Zrt. Ugyanis nem elég az utazási irodákat ellátni információval, hanem a nagyközönséget kell megcélozniuk marketing tevékenységükkel, ami jóval költségesebb.
Ebben a helyzetben Róna Iván arra számít, hogy jövőre az idei 4, milliárd forintnál több pénzből gazdálkodhat az állami tulajdonú társaság.
Arról is szólt, hogy az idén rekordot döntött a belföldi turizmus, ugyanis a vendégéjszakák száma több mint 10 százalékkal nőtt 2007 első 7 hónapjában 2006 hasonló időszakához képest. Ez szerinte a javuló ár-érték aránynak köszönhető. Annak, hogy a korábbiakhoz hasonló áron egyre jobb szolgáltatásokat kínálnak a hazai idegenforgalmi vállalkozások.