Mind a roaming, mind a mobilinternet tekintetében feladta a leckét az elmúlt időszakban a konkurenseinek a Vodafone. Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, a Vodafone vezette például elsőként be Magyarországon az Unió által előirányzott roamingtarifákat. A cég most ezekben a szolgáltatásokban kíván tovább erősíteni, a társaság mai bejelentése szerint ugyanis 3000 forintért 50 megabyteos roaming adatforgalmat kínál a nap bármely szakában, húsz Vodafone és Vodafone partnerhálózaton keresztül.
A Németországban, vagy akár az Egyesült Királyságban is elérhető szolgáltatás valamennyi havidíjas előfizető számára elérhető; az újaknak automatikusan, míg a korábbi ügyfeleknek regisztrációval jár. A Vodafone Connect Roaming előnyei közé sorolható, hogy 24 órára, és nem naptári napra vonatkozik, hívta fel a figyelmet Beck György. A számlázás kezdete így az első adatkapcsolat létrejötte, majd a 24 óra elteltével a szolgáltatás újra elindítható.
Távlati mobiltervek
A Vodafone tervbe vette az új szolgáltatás kiterjesztését további partnerországokra, valamint a Vodafone Passport elérhetőségi körét is bővíteni szeretné, alkalmazkodva a piaci igényekhez. Beck György reméli, hogy a külföldi roamingolók 50-60 százaléka a Vodafone mellett fog dönteni az elkövetkezendő félévben.
Nem véltelen persze, hogy a hazai piacon forgalmát tekintve csak harmadik számú mobilszolgáltató a roaming és a mobilinternet felé fordul, hiszen az elmúlt időszakban nem tudta a konkurensek rovására jelentősen növelni piaci részesedését. Így a most bemutatott szolgáltatás is egyike lehet azon eszközöknek, melyekkel a telített piacon új ügyfeleket lehet szerezni. Minden bizonnyal a kötelező uniós előírások mellett ez állt amögött a lépés mögött is, hogy a roaming területén is sietve nyújtottak ügyfeleiknek olcsóbb szolgáltatást.
Elérhető külföldi tarifák
Mint ismert, az uniós rendelkezés értelmében az egyes mobiltársaságoknak július 30-ig kellett ügyfeleik tudomására hozni csökkentett díjas tarifaajánlatukat, majd augusztus 30-tól érvényesíteniük is kellett azokat. A Vodafone ezzel szemben már augusztus 1-től módosított tarifával számláz. A külföldi beszélgetések díjai megegyeznek a másik két szolgáltató áraival, a kimenő hívásokért 144, míg a külhonból fogadottakért egységesen 70 forint 80 fillért fizetünk.
A díjcsökkentésekből származó kiesést az új ügyfelek számának növekedése kompenzálja, mutatott rá akkor Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, hiszen a roamerek száma csaknem megduplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest.
Más szóval, mindenki számára hozzáférhetővé vált a külföldi mobilhasználat. Örömteli hír, hogy szeptember 13-tól Svájc is bekapcsolódott a rendszerbe, hangsúlyozta Beck György. A cég ezenkívül továbbra is kínálja az úgynevezett Vodafone Passport szolgáltatást, amely hosszabb ideig tartó telefonhívások esetén olcsóbb, mint a kötelező EU-s tarifa. A szolgáltatás ráadásul a Magyarországon népszerű üdülőhelynek számító Horvátországra és Törökországra is kiterjed. Ilyen hívások esetén csupán kapcsolási díjat kell fizetnie az ügyfélnek, azután tíz percig a belföldi előfizetéséhez kapcsolódó percdíjakért telefonálhat az otthoniakkal.
Simon Rita