2008. augusztus 22. 06:49

A jelek szerint vonzó feladat a postai szolgáltatás a kistelepüléseken. Erre utal az, hogy a Magyar Posta közlése szerint több mint száz egyéni és társas vállalkozás, illetve számos önkormányzat jelentkezett a Baranya, Csongrád, Fejér, Veszprém megyében, illetve Budapesten meghirdetett Postapartner Programra - írja a Napi Gazdaság.

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője szerint a mostani jelentkezések előtt a társaság az elmúlt hetekben Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Somogy megyékben már sikeresen adott át postákat pályázó vállalkozóknak. Az új postapartnerek a jövőben biztosítják a postai szolgáltatásokat az adott településen, úgy, hogy a tevékenység folyamatosságáért továbbra is a Magyar Posta vállalja a felelősséget.

A vállalkozók és az önkormányzatok a sikeres pályázat után bértámogatást igényelhetnek, valamint kedvezményes hitelt vehetnek fel a Magyar Fejlesztési Banktól. Tomecskó Tamás emlékeztetett arra, hogy a postapartneri hálózat Európa számos országában is jól működik, több postai szolgáltató köt folyamatosan szerződéseket újabb és újabb együttműködőkkel - számol be a Napi Gazdaság.