2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az ingatlanbefektetések összértéke világszerte 930 milliárd dollárt (665 millió eurót) tett ki 2007-ben, ebből Magyarországra 1,86 milliárd euró esett, az idei kilátások jobbak Magyarország számára, mint a világpiacon - áll a Cushman&Wakefield elemzésében.

A MTI-hez eljuttatott dokumentum szerint a világ ingatlanpiacán mért 665 milliárd eurós múlt évi befektetés 29 százalékkal volt magasabb a 2006. évinél. Ez megegyezik az egy évvel korábbi növekedési aránnyal, az idei kilátásokat viszont rontja az a tény, hogy 2007 második felében a növekedés már csak 12,5 százalék volt a hitelválság miatt. Így ez évre az ingatlanbefektetések nagysága 550 milliárd euróra becsülhető, 17 százalékkal kevesebbre a múlt évinél.

Magyarországon az ingatlanbefektetések összege a 2006. évi 0,98 milliárd euróról 1,86 milliárd euróra emelkedett 2007-ben. A közel 100 százalékos emelkedés annak fényében jelentős, hogy a közép-európai régióban mindössze 25,5 százalék volt ugyanez az arány. A magyar piacra irányuló idei invesztíciókról csak annyit mond az elemzés, hogy az "ingatlanszektor továbbra is jelentős befektetési lehetőségeket kínál", illetve, hogy a befektetők bíznak a magyar gazdaságban.

Miután tőkében nincs hiány, így azért is vonzók a kelet-európai piacok, mivel azokat kevésbé érintette a hitelválság. Különösen a független - ezek közül is a német - befektetési alapok lesznek aktívak idén - prognosztizálja a Cushman&Wakefield.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!