A beruházás értéke mintegy 4,4 milliárd forint lesz. A projektet bonyolító Regionális Fejlesztési Holding (RFH) Zrt. felügyelete alatt már zajlanak a tervezési munkálatok. A támogatási szerződést várhatóan ősszel kötik meg, a szükséges közbeszerzések lebonyolítása után a tervek szerint az év végén elindulhat a munka.
A logisztikai központon kívül a kormány tavaly két-két közúti, illetve vasúti kiemelt projektet is nevesített. A fejlesztések összértéke eléri a 38 milliárd forintot.
Záhony térsége folyamatosan a támogatottak közé tartozott, a gazdaság helyzetének gyorsabb ütemű változása mégsem következett be. Ezért indított a kormány egy komplex gazdaságfejlesztési programot a logisztikai adottságok kihasználására, az életkörülmények javítására.
Ebben erőteljes hangsúlyt kapott Fényeslitke–Komoró térségében egy ipari-logisztikai terület megvalósításának előkészítése, elsősorban annak infrastruktúrával való ellátása, írja a Világgazdaság.