1p

A Zalabaromfi 650 dolgozója közül közel kétszázan adták be a rendkívüli felmondásukat, a többi dolgozót pedig - a tulajdonos ígérete szerint - még ezen a héten csoportos létszámleépítéssel bocsátják el - tájékoztatta hétfőn a zalaegerszegi cégcsoport szakszervezeti vezetője az MTI-t.

A dolgozók október 27-ig élhettek a rendkívüli felmondás jogával, ugyanis a cégcsoport október 10-ig nem fizette ki a bérüket és - mivel már nem indítják újra az üzemet - munkát sem tudott biztosítani számukra.

Horváth László, a cégcsoport tulajdonosi képviselőjével tartott egyeztetésről elmondta: várhatóan még ezen a héten megkezdődik a csoportos létszámleépítés. A tulajdonos megoldást keres arra, hogy legalább az elmaradt - összesen 53 millió forint - bért megkaphassák a dolgozók. Az augusztusi fizetéseket szeptember 17-én még átutalták, de a szeptemberi bér függőben van.

Az elmaradt bérek, végkielégítések és egyéb juttatások összege eléri a 150-200 millió forintot, aminek a kifizetésére a szakszervezeti vezető nem sok esélyt lát, ezért jogi lépéseket fontolgatnak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!