2p

Zárolta a Munkaerő-piaci Alap Rehabilitációs Alaprészének 2009. évi, mintegy 3,3 milliárd forintos keretét a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) - közölte a tárca az MTI-vel kedden.

A minisztérium indoklása szerint a zárolásra azért volt szükség, mert a gazdasági válság miatt jelentősen csökkentek a Munkaerő-piaci Alap bevételei, a másik oldalon pedig sokkal többet költ a tárca a gazdasági válság következtében munkanélkülivé vált emberek napi megélhetésének biztosítására.

Az SZMM a közleményben kiemelte: a költségvetés stabilitásának biztosítása érdekében valamennyi tárcánál szükségessé vált az előirányzatok egy részének zárolása. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium kezelésébe tartozó előirányzatok jelentős része azonban olyan jövedelempótló és kiegészítő támogatások finanszírozását szolgálja, amelyek felhasználása nem korlátozható, az ellátások jogi szabályozásából adódóan a kifizetéseket nem lehet felfüggeszteni.

A tárcának a költségvetési egyensúly javítása érdekében a Munkaerő-piaci Alap (MPA) forrásai tekintetében is egyenlegjavulást kellett elérnie, ami a fentiekből következően csak a fejlesztési források zárolásával volt biztosítható.

AZ SZMM rámutatott arra: a Munkaerő-piaci Alap 2009-ben eddig 53 milliárd forintot fizetett ki a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésére. Ezen kívül a Társadalmi Megújulás Operatív Programon (TÁMOP) belül több program is fut a hátrányos helyzetű és megváltozott munkaképességű emberek, illetve segítőik munkaerő-piaci helyzetének javítása érdekében.

A zárolás előzménye, hogy a múlt héten több civil szervezet is aggodalmát fejezte ki a Munkaerő-piaci Alap "Rehabilitációs célú munkahelyteremtő támogatások" fejezetének befagyasztása miatt. Bár eddig a minisztérium nem jelentette be az MPA egyes fejezeteinek zárolását, a pályázatok kiírásának elmaradása miatt a civil szervezetek szerint közel tízezer megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos munkavállaló tűnhet el a nyílt munkaerőpiacról.

A civil szervezetek szerint a fejezet befagyasztása miatt az év végéig megszűnhet 32 komplex munkaerő-piaci szolgáltatás és a fogyatékos emberek munkaerő-piaci szocializációját biztosító 40 munkahelyi gyakorlati program is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!