2p

Zászlóshajó elnevezésű projekttel kívánja a kormány a legelmaradottabb kistérségek felzárkózási esélyeit javítani a következő években – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken találkozik az érintett területek és önkormányzati szövetségek vezetőivel ez ügyben - írja a Világgazdaság.

Ezeket a területi egységeket a fejlettségi szintek alapján már korábban kategorizálták, és a leghátrányosabb 48 kistérség eddig is kiemelt figyelmet kapott. Ám nem jutott el ide annyi információ s annyi pénz a területi és más célelőirányzatokból, amennyire szükség lett volna.

Ezért döntöttek úgy, hogy az ország legrosszabb adottságú 28-664 települést magában foglaló kistérségét új konstrukció alapján és új megközelítéssel fogják támogatni. Ez tekintetbe veszi az országos területfejlesztési koncepciót, és azt, hogy az EU-tól ez évtől megnövekedett összegű forrás érkezik.

A projekt lényege: komplex fejlesztési megoldásokat dolgoznak ki, amelyek révén nemcsak több forrás juthat ide, a támogatásokat koordináltan és úgy használják fel, hogy azok egymás hatását erősítsék - mondta Szendrényi Péter, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztési főosztályának helyettes vezetője.

Arra törekednek, hogy a regionális és ágazati operatív programok alapján érkező források közül minél többhöz jussanak hozzá ezek a kistérségek. Az egyes szakterületek - képzés, egészségügy, foglalkoztatás, közösségfejlesztés, településszerkezet - gondjait öszszehangoltan kívánják megoldani. Emellett az eddigieknél sokkal jobban figyelembe veszik a kistérségek specialitásait, adottságait, lehetőségeit, s bevonják őket a most készülő akciótervek kidolgozásába.

A 2004-2006-os időszakhoz képest az itt élő szakemberek gyorsabban, az úgynevezett egyablakos módszerrel jutnak hozzá a lényeges információkhoz, s nagyobb segítséget kapnak a pályázatok megírásához, az egyes projektek lebonyolításához - összegzi a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!