2p

Zsebszámítógépek beszerzésére vonatkozóan tett közzé felhívást a Magyar Posta, a közbeszerzésen végül azonban nem hirdettek nyertes fedezet hiányában.

Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint még tavaly szeptemberben tette közzé a Magyar Posta az ajánlati felhívást, melynek értelmében zsebszámítógépeket szereznének be. Erre az Elektronikus Kézbesítési Rendszer kialakításához lenne szükség, pontosabban a kiírás szerint ennek fejlesztése, a szükséges kiszolgálató infrastruktúra kialakításe, illetve kézbesítő mobil eszközök szállítása volt a közbeszerzés tárgya.

Ennek során 8135 kézbesítő mobileszközt (ipari mobiltelefont) vettek volna, plusz 2500-ra opciós igényt is megfogalmazott a Posta. Ajánlatot kaptak a T-Systems-től, az S&T Consulting Hungary Kft-től, valamint a Sagemcom Magyarország Kft.-től.

Nyertest azonban mégsem hirdetett a Posta, aminek oka egész egyszerűen a pénzhiány. Hivatalosan megfogalmazva:

"az Ajánlatkérő (szerk.: Magyar Posta) rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel."

Az azonban nem derül ki, hogy ki tette a legkedvezőbb ajánlatot a közbeszerzési eljárás során.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!