2p

A megnövekedett igények miatt harminc százalékkal megnövelte jövő szerdán Moszkvába induló gépének kapacitását a Malév, mivel sok magyar is a helyszínen szurkolja végig a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét - jelentette be a légitársaság közelményben.

Az igények felmérése után a Malév eldöntötte, hogy a döntő napján legnagyobb kapacitású Boeing 737-800-as gépét küldi az orosz főváros Domodedovó repterére. A magyar focibarátok utazását is könnyíti, hogy az orosz elnök rendelete alapján a BL-döntőre jeggyel rendelkező külföldiek számára vízummentes lesz a be- és kiutazás május 17-25 között.

A Bajnokok Ligája döntőjét egyébként két angol klub, a Manchester United és a Chelsea vívják, így várhatóan tömegesen érkeznek majd szurkolók Nagy-Britanniából. A becslések szerint összesen 250 repülőgép fogja szállítani a nézőket a döntőre. Az előrejelzések szerint legalább 42 ezer szigetországi szurkoló utazik az orosz fővárosba a szerda esti derbi miatt - írja a Bloomberg.

A meccset a hetvenezer férőhelyes moszkvai Luzsnyiki stradionban rendezik meg, ugyanakkor az orosz hatóságok attól tartanak, hogy néhány angol futballhuligán is jegyhez juthatott, így kiemelt biztosítással készülnek az eseményre. Ehhez az is hozzátartozik, hogy például a két angol klub szurkolóit már eleve külön reptertekre szállítják a különjáratok.

A magyar légitársaság egyébként ma köszöntötte az egymilliomodik idei fizető utast. A tavalyinál öt nappal korábban sikerült ezt a számot elérni, ez is azt jelzi, hogy a Malév növelte utasszámát, az első negyedévben 6 százalékkal többen választották a Malévot, mint a tavalyi év első három hónapjában.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!