Az amerikai autópark a 2008-as, rekord nagyságot jelentő 250 millió után tavaly 246 millióra apadt. A közlekedési dugók, a városiasodás, továbbá a környezetvédelmi és egészségügyi aggodalmak egyaránt közrejátszanak abban, hogy egyre több amerikai városban erőteljesen fejlesztik a tömegközlekedést.
Az autós közlekedésre épülő Egyesült Államokban az 50-es években még minden vidéki fiatal arról álmodott, hogy kocsit vezethessen. A jogosítvány megszerzése, majd a volán mögé ülés fontos pillanat volt az életben - idézte a rádió Lester Brownt, az Earth Policy Institute nevű washingtoni környezetvédő csoport vezetőjét, aki rámutatott, azok az idők végérvényesen elmúltak.
A kutatóintézet friss tanulmánya szerint az amerikai fiatalokat ma már nem érdekli annyira a vezetés, mert városokban nőnek fel, és megtanultak kocsi nélkül élni. Míg korábban az autó volt a fiatalok számára az ismerkedés és a társadalmi mobilitás legfőbb eszköze, ma már az internet és az okostelefon vette át ezt a szerepét.
Elemzők szerint az évek óta tartó súlyos gazdasági recesszió, valamint a környezetszennyezés is visszavetette a korábban évtizedeken át töretlen újautó-vásárlási kedvet. A gazdasági nehézségek közepette a fogyasztók tömegei mondtak le nagyobb árucikkek, például autók vásárlásáról vagy halasztották el ilyen kiadásaikat. De az utak zsúfoltsága és a környezetvédelem szempontjából tudatosabb fiatalok is szerepet játszanak abban, hogy kevesebb lett az autó.
Paul Eisenstein, a TheDetroitBureau.com internetes autós magazin szerkesztője szerint kulturális váltás zajlik a fogyasztók és az autógyártók oldalán is. Míg Amerikában korábban folyamatosan nőtt az egy háztartáshoz tartozó kocsik száma, ma már a családok meggondolják, hány kocsira is van szükségük. Másfelől az autógyártók kevesebbet költenek reklámra; Kínában már több új autót értékesítenek, mint az Egyesült Államokban.
Eisenstein becslése szerint az elkövetkező 10 évben 10 százalékkal kevesebb autó fog gurulni az amerikai utakon, mint ma. Ez kevesebb amerikai autógyárat, üzemek bezárását fogja jelenteni, azonban "egészségesebb" lesz az autópiac, nem beszélve arról, hogy csökkenhet Amerika függősége a külföldi olajtól, és tisztábbá válhat a környezet. Ennek ellenére korántsem lehet az autógyártás hanyatlásáról beszélni, a bevándorlásnak és a népesség növekedésének köszönhetően a piac idővel erősödhet. Kutatók ugyanakkor rámutatnak: a jövőben egyre nagyobb szerepet fognak játszani a hibrid és a teljesen elektromos hajtású modellek.
Egyes elemzők szerint elképzelhető, hogy az Egyesült Államok Japán példáját fogja követni: a szigetországban a nagyvárosok az 1990-es években túltelítetté váltak, s azóta 21 százalékkal esett vissza az évente eladott autók száma. Eisenstein azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok sok térségében nincs olyan kiépített tömegközlekedési hálózat, mint a távol-keleti szigetországban, így az autósok nem tudnak váltani.
MTI/Menedzsment Fórum