2p

Befektetési céllal nem helyeztek el pénzt a likviditási nehézséggel küzdő pénzintézetben.

A hét egyik top gazdasági sztorija volt, hogy az NHB Bank likviditási problémái miatt a jegybank intézkedést rendelt el a Szemerey Tamás - Matolcsy György unokatestvére - tulajdonában álló pénzintézetnél.

A Pallas Athéné Alapítványok az NHB Bank ügyfelei
A Pallas Athéné Alapítványok az NHB Bank ügyfelei

Az MNB egyebek mellett 30 napra elrendelte a 7 millió forint feletti betétek kifizetésének korlátozását. A banknak - tekintettel sajátos üzletpolitikája miatt - nincs sok ügyfele, de közéjük tartozik Matolcsy Ádám, a jegybankelnök fiának több céges érdekeltsége is.

Valamint a jegybank által létrehozott alapítványok is. Tájékoztatásuk szerint legalábbis idén az év elején 4 milliárd forintot tartottak betétben a pénzintézetben, mint azt a zoom megírta..

Arról viszont nem lehetett tudni, hogy a mostani intézkedés idején is volt-e betéte az alapítványi világnak az NHB-ban. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre az alábbi választ kaptuk:

"A Pallas Athéné Alapítványok az NHB Banknak ügyfelei, folyószámlát vezetnek a pénzintézetben.  Az Alapítványok az NHB Bankban befektetéssel nem rendelkeznek. A Pallas Athéné Alapítványok NHB Bankban tartott folyószámláinak egyenlege az OBA betétbiztosítási összeg körüli nagyságrendben van. Az Alapítványok létrejövetelük óta, sikeres befektetéseiknek köszönhetően 5, 788 milliárd forinttal növelték az alapítványi vagyon értékét."

 

Amiből kiderül, hogy a likviditási nehézségekkel küzdő banknak jelenleg is ügyfelei az alapítványok. Valamint az is, hogy befektetési célú elhelyezésük nem volt a bankban, ami azért fontos, mert az MNB tájékoztatása szerint az intézkedések nem érintik az NHB Bank befektetési szolgáltatási tevékenysége keretében kezelt ügyfélpénzeket és eszközöket.

Az OBA 100 ezer euróig, vagyis mintegy 30 millió forintig garantálja a betéteket. A kártalanítás betétesenként és egy hitelintézetre összevontan értendő - olvasható az OBA honlapján. A kártalanítás összege bizonyos kivételes esetekben a felső határon túl további 50 ezer euróval növelhető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!