3p

Nemcsak a kormány, hanem a Fidesz-frakció is igyekszik minél tökéletesebben felszerelkezni a Brüsszel elleni többfrontos harcban.

Az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése óta szinte folyamatosan harcolni "kényszerül" valakivel vagy valamivel: míg korábban Gyurcsány volt a démonizált személy, helyét ma már Soros György vette át, a harcias kommunikáció fókuszába pedig az IMF helyett Brüsszel került. Utóbbival ráadásul többfrontos csatát vívnak, a 7. cikkely szerinti eljárástól kezdve a bevándorlás témájáig, így nem meglepő, hogy nemcsak maga a kormány, de a nagyobb kormányzó párt, a Fidesz is igyekszik alaposan felvértezni magát az ütközetre.

A parlament honlapján közzétett lista szerint december 11-én szaktanácsadásra irányuló szerződést kötöttek a Clavis Consulting Kft.-vel. A december 31-ig hatályos kontraktust a Fidesz oldaláról Kocsis Máté szignózta, az értéke pedig nettó 11,4 millió forint volt.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Kérdésünkre az Országgyűlés sajtóirodája elárulta, a szerződés hatálya

"kiterjed az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke szerinti, Magyarországgal szemben indított eljárás részletes vizsgálatára, beleértve a Sargentini-jelentés anyagi jogi és eljárásjogi elemzését is. Ugyancsak része a szerződésnek az Európai Unió intézményei által megfogalmazott bevándorláspárti javaslatcsomagok vizsgálata, továbbá az ENSZ migrációs csomagjának részletes vizsgálata. A társaság a szerződés értelmében elemzéseket készít és azok teljes dokumentációját a képviselőcsoport rendelkezésére bocsátja."

A Clavis Consulting Kft. nagyon friss cég, hiszen 2018. szeptember 10-én alakult meg és 5 nappal később már be is esett neki a fentebb részletezett fideszes megrendelés. Bár a cikkünkben szereplő szerződést december 11-én kötötték meg a parlament honlapja szerint, az már szeptember 15-től hatályos volt.

A céget 3 millió forintos jegyzett tőkével alapította Dr. Törcsi Péter, aki a kormánymédia rendszeres szereplője, mint az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. Kapcsolata a kormánypártokkal nem újkeletű, hiszen korábban a KDNP ifjúsági szervezete, az IKSZ alelnöke volt, 2013-ban pedig a Fidesz–KDNP jelöltjeként nyert a solymári időközi képviselő-választáson, sőt, a 2014-es választásokon a Fidesz-KDNP országos listáján is szerepelt.

A Fidesz frakció azonban nemcsak a Clavisszal szerződött december 11-én. Kocsis Máténak egy nettó 40,89 milliós kontraktust is alá kellett írnia. A szerződő fél a New Land Media Kft. volt. Az Országgyűlés sajtóosztálya megkeresésünkre közölte:

"A New Land Media Kft.-vel pedig arra szerződött a frakció, hogy a Facebookon és Google AdWords-on megjelenítse és hirdesse az általa biztosított tartalmakat".

Ez a szerződés 2018. október 1. és 2018. december 28. közötti időszakra vonatkozik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!