Hogyan értesült a Gyulahús Kft. a KMÉ-védjegyről?
A KMÉ-védjegyről a vállalat szakmai fórumokon szerzett tudomást. A vezetőség meggyőződése volt, hogy a Gyulahús termékei méltók erre az elismerésre. Így elsőként a Gyulai Pokol szalámi rúd terméküket nevezték be a tanúsítási folyamatba. A termék gyorsan bizonyított a szigorú minőségi követelmények között és kiérdemelte a KMÉ-védjegyet.
„A Gyulahús Kft.-nél rendkívül szigorú élelmiszerbiztonsági rendszert működtetünk, ezért a KMÉ elvárásainak való megfeleléshez nem volt szükségünk új elemek bevezetésére. Már a meglévő rendszerünk is tökéletesen megfelelt a tanúsítási követelményeknek” – mondta Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője.
Fotó: KMÉ
Hogyan készül a KMÉ-védjegyes Gyulai Pokol szalámi?
A Gyulai Pokol szalámi rúd hagyományos technológiával készül, amely megőrzi a régió tradicionális ízeit. Az előállítás során bükkfán füstölik hidegfüstölési eljárással, majd hagyományos szárításos érleléssel kapja meg a jellegzetes ízvilágát. A cég büszke arra, hogy a minőségi alapanyagok és a tradicionális módszerek ötvözésével egyedülálló terméket tudnak kínálni a fogyasztóknak.
A védjegy előnyei a gyártók és a fogyasztók számára
A KMÉ-védjegy nemcsak elismerés, hanem garancia is a fogyasztók számára. Egyre több vásárló tudatosan keres és választ kiemelkedő minőségű élelmiszert, és a tanúsítás megléte nagyban befolyásolja döntéseiket.
„Bátran ajánlom más gyártóknak is, hogy nevezzék be termékeiket a KMÉ-védjegy tanúsító rendszerébe. A védjegy megléte nagyban segíti a fogyasztói döntéseket, és hiteles garanciát jelent a minőségre” – hangsúlyozta Daka Zsolt.
A Gyulahús Kft. továbbra is elkötelezett a hagyományos, magas minőségű termékek előállítása mellett, és célja, hogy a jövőben további termékeik is elnyerjék ezt a rangos elismerést.
A cikk megjelenését az Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum Nonprofit Kft. támogatta.
(x)