2p

Az orosz Sberbank az ukrajnai háborúra válaszul bevezetett nyugati gazdasági szankciók miatt eladta 43 százalékos részesedését az 50 ezer munkavállalót foglalkoztató horvát Fortenova vállalatban a magyar-amerikai Indotek Csoportnak - számoltak be róla a horvát lapok a hétvégén.

A hírt a Fortenova is megerősítette. Az árat nem közölték, de az akvizíciót még jóvá kell hagynia az illetékes szabályozó hatóságoknak - írta a Jutarnji List című horvát napilap beszámolója alapján az MTI.

Fabris Perusko, a Fortenova Csoport vezérigazgatója az adásvételi szerződés aláírását követően üdvözölte az Indotek belépését az új tulajdonosi struktúrába. Jelezte: hosszútávú stratégiai partnerként számítanak a magyar-amerikai alapra. Reményének adott hangot, hogy a következő néhány hónapban megérkezik a részvények vásárlásához és eladásához szükséges összes jóváhagyás is. Az Indotek többségi tulajdonosa Jellinek Dániel.

Fotó: fortenova.hr
Fotó: fortenova.hr

Az ukrajnai háború miatt az Európai Unió gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, amelyek így érintették Horvátország legnagyobb vállalatát is, amelyben a Sberbank 43 százalékos részesedéssel rendelkezett. Az orosz pénzintézet a csődközelbe jutott Agrokor hitelezőjeként szerzett részesedést a két évig tartó rendkívüli eljárás után jogutódként megalakult Fortenova Csoportban, Délkelet-Európa legnagyobb élelmiszerkereskedő- és termelő vállalatában.

A Fortenova három alaptevékenysége a kis- és nagykereskedelem, az élelmiszeripar és mezőgazdaság. Több mint 30 millió fogyasztót szolgál ki nyolc délkelet-európai piacon. A cégcsoportba tartozik a horvát Konzum kiskereskedelmi üzletlánc is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!