A 2025 decemberében, csaknem 1500, mezőgazdasági és közszolgálati cégeket nem érintő, vállalkozás megkérdezésével készült kutatás szerint a home office Magyarországon stabil ugyanakkor erősen szegmentált foglalkoztatási formává vált: elterjedtsége kiemelkedő a szolgáltató szektorban és leginkább a nagyvállalatok (83 százalék) alkalmazzák. A tanulmányban felidézték: a koronavírus-járvány jelentősen hozzájárult ennek a foglalkoztatási formának az elterjedéséhez és elfogadottságához. Bár a pandémia után csökkent a szerepe, a hibrid munkavégzés aránya továbbra is jóval magasabb, mint 2020 előtt.
A KSH adatai szerint 2025 augusztusa és októbere között mintegy 392 ezer munkavállaló dolgozott részben vagy egészben otthonról, ami a teljes foglalkoztatotti kör mintegy 9 százalékát tette ki. A felmérés alapján a távmunkát alkalmazó cégeknél átlagosan a dolgozók fele élhet az otthoni munkavégzéssel. Az összes megkérdezett vállalatot figyelembe véve a munkavállalók mintegy 13 százaléka, vagyis nagyjából minden nyolcadik dolgozó végez alkalmanként vagy rendszeresen távmunkát. A vállalatméret jelentős különbséget mutat: míg a mikrocégek körében átlagos az otthoni munkavégzés elterjedtsége, a 250 fő feletti cégek 83 százaléka alkalmazza ezt a foglalkoztatási formát. A teljes vállalati körre vetítve a mikrovállalkozások munkavállalóinak 17 százaléka, a 150-250 főt foglalkoztató cégeknél dolgozók 13 százaléka, míg a 250 fő feletti nagyvállalatok alkalmazottainak 21 százaléka végez legalább alkalmanként otthoni munkát – írták.
Ágazati bontásban az üzleti szolgáltatások emelkednek ki, ahol a cégek több mint fele (55 százalék) biztosítja ezt a lehetőséget, különösen az informatikai, jogi, számviteli, kutatás-fejlesztési és mérnöki területeken, míg a kereskedelemben ez arány 25 százalék körül van, így az összes kereskedelemben foglalkoztatott dolgozó 11, a szolgáltatásokban dolgozók 37 százaléka érintett.
A távmunkát is felvállaló építőipari cégek a dolgozók 30 százalékának biztosítja az otthoni munkavégzést, ami a teljes ágazati létszámnak 3 százalékát teszi ki, míg az iparban ugyanez a két arány 40, illetve 9 százalék. A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton. Szigorítást mindössze 5 százalékuk jelzett, míg 4 százalék további enyhítést tart elképzelhetőnek. A mikrovállalkozások, illetve a 101-250 fő közötti cégek esetében a távmunka növekvő és csökkenő jelentőségével számolók aránya megegyezik, míg a 10 és 100 fő között foglalkoztatók körében a szigorításra számítók vannak érezhető többségben, ezzel szemben a nagyvállalati szektorban inkább a home office további terjedésére lehet számítani – derül ki a jelentésből.
(MTI)
