Egy kormánydöntés szerint a lengyel kormánynak mostantól jóvá kell hagynia az 1995-ben alapított, a Warner Bros egyik leányvállalataként potenciálisan eladósorba kerülő TVN médiacég felvásárlására irányuló bármilyen külföldi kísérletet – írja a Politico.
A lépés kulcsfontosságú lehet Donald Tusk miniszterelnök a magyar kormánnyal hagyományosan jó viszonyt ápoló Jog és Igazságosság (PiS) párttal folytatott harcában, amely kormányzása idején összeütközésbe került a TVN-nel, és valószínűleg örömmel fogadna egy olyan felvásárlást, amely a cikk szerint politikai szövetségeséhez, Orbán Viktor köreihez kapcsolódik. A Politico értesülése szerint Tusk kormány attól tart, hogy az esetlegesen eladóvá váló cég olyan országok befektetőinek célpontja lehet, mint Magyarország, Oroszország és Kína.
Fotó: Wikimedia Commons/Adrian Grycuk
Donald Tusk már egy héttel ezelőtt is beszélt arról, hogy meg akarja védeni a TVN-t és egy másik nagy műsorszolgáltatót, a Polsatot egy esetleges „ellenséges felvásárlástól”. Ennek folytatásaképpen a kormány szerdán felvette a vállalatokat a stratégiailag fontos cégek listájára, és ezzel előzetes kormányzati jóváhagyáshoz kötötte az esetleges eladásuk.
Több jelentés szerint cseh és magyar cégek is érdeklődnek a TVN átvétele iránt, mert amerikai tulajdonosa, a Warner Bros. Discovery hatalmas veszteségekkel küzd. 2019-ben a jobboldali, PiS vezette kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyek célja az volt, hogy a Warner Bros. Discovery-t rákényszerítse a műsorszolgáltató eladására, de az intézkedéseket végül Andrzej Duda elnök leállította, hogy ne sérüljön Lengyelország és az Egyesült Államok kapcsolata.