2p

Szeptember 1-jétől újabb mérföldkőhöz érkezik a Budapest–Pusztaszabolcs vonal fejlesztése – jelentette be Hegyi Zsolt a Facebookon.

A MÁV vezérigazgatója azt közölte: az újításnak köszönhetően a Z42-es zónázó vonatok minden nap, kibővített üzemidőben, óránként közlekednek Kőbánya-Kispest és Dunaújváros között. Így Dunaújváros és Kelenföld között a korábbi S42-es személyvonatokhoz képest 24 perccel rövidebb lesz az út. Naponta 16 alkalommal alig több, mint egy óra alatt érhető el Fejér vármegye második legnépesebb városából Budapest.  A FLIRT-öknek és a pályafelújításoknak hála a vonal egy részén 160 km/órás sebességgel is haladhatnak a vonatok. 

Júniusban láthattuk egyébként az első vonatot, ami utasforgalomban Budapest és Székesfehérvár között 160 kilométer per órás sebességgel közlekedhetett – egy nagyjából 45 kilométeres szakaszon van erre lehetőség. Idén még nincs a menetrend ehhez igazítva, csak késés esetén gyorsítanak fel a vonatok ezen a szakaszon, hogy pár percet behozzanak.

Fontos változás, hogy Budapest-Déli helyett a továbbiakban Kőbánya-Kispestről indulnak, és oda is érkeznek, hogy közelebb hozzák a dél-pesti célpontokat. Ez a változás megteremti az ebből az országrészből érkezők számára a jobb összeköttetést az M3-as metróval, valamint a keleti országrészbe (Cegléd, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Kecskemét, Szeged) közlekedő vonatokkal, továbbá átlagosan 30 perccel gyorsabb eljutást biztosít a Budapesttől délnyugatra elhelyezkedő települések és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. 

Címlapkép forrása: Facebook / Hegyi Zsolt

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!