A Richter hajlandó segíteni az új kormányt azzal, hogy elhalasztják az osztalékfizetést a Matthias Corvinus Collegium (MCC) felé addig, amíg nem rendeződik az egyetemi autonómiák kérdése a magyar kormány és az Európai Unió között – mondta Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a G7 Paradigma konferencián.
Magyar Péter leendő miniszterelnök a napokban tárgyalt Magyarország legnagyobb gyógyszergyártójának vezetésével. Erről Orbán Gábor a konferencián azt mondta, a Richter meg fogja találni a jogszerű és piackonform módját annak, hogy az osztalékkifizetést elhalasszák a közérdekűvagyon-kezelő alapítványi (kekva) tulajdonban lévő tehetséggondozó intézmény felé, addig, amíg az uniós tárgyalásoknak nincs érdemleges eredménye.
Az MCC 2020-ban kapta meg egy kormányrendelet alapján az államtól a Mol és a Richter részvényeinek 10 százalékát. A Mol még a választás előtt döntött 241 milliárd forint osztalék kifizetéséről, amelyből 24,58 milliárd forint járna az MCC-nek.
Fotó: Richter
Orbán Gábor arról is beszélt, már felvette a kapcsolatot a leendő miniszterekkel, többeket ismert már korábbról is. Kármán Andrásról azt mondta, „az egyik, sőt, talán a valaha volt legkompetensebb pénzügyminiszter” lehet.
A beszélgetésen a magyar tőzsde másik kiemelt szereplője, a Mol-csoport részéről Bacsa György, a vállalat csoportszintű stratégiai ügyvezető igazgatója is megszólalt az új kormányfővel folytatott tárgyalásról. Elsősorban az üzemanyagpiacról és a benzinárstopról, valamint az üzemanyag-ellátás biztonságáról tárgyaltak, valamint több miniszterrel is felvették a kapcsolatot. „Abszolút konstruktív és részletekbe menő megbeszéléseket kezdtünk, a mai napig is folyamatos információcsere és egyeztetések zajlanak” – mondta Bacsa.
Azt is érintették, hogy a védett ár megmarad, de a találkozón szó volt a Mol által az MCC részére kifizetni tervezett 25 milliárd forintos osztalékról is. „Elnök-vezérigazgató úrral ismertettem a Tisza-kormány terveit e téren. A Mol a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően fog eljárni” – írta a tárgyalás után Magyar Péter.

