3p

A március közepe előtt digitális eszközöket nem használt, vagy ilyen irányú fejlesztésekbe nem fogott kis- és középvállalkozások 40 százaléka szüneteltette vagy korlátozta jelentősen a tevékenységét. Ez is kiderült a Magyar Telekom megbízásából az eNET által végzett felmérésből.

Jelzi a Magyarországon március közepén berobbant és csak május elejétől mérséklődő COVID-19 súlyosságát, hogy a májusban, online elvégzett felmérés során az eNET által megkérdezett 1034 kkv csak közel egyharmada, egészen pontosan a 31 százalékuk tudott a veszélyhelyzet alatt is zavartalanul tovább működni. Ezt az arányt látva ugyanakkor akár a vártnál is kedvezőbben értékelhető, hogy a többiek még viszonylag jól megúszták: a megkérdezettek 1 százaléka szűnt meg, 2 százalékuk kényszerült arra, hogy egészen más tevékenységbe kezdjen, míg 11 százalékuk szüneteltette a vállalkozását.

A kutatásban megkérdezettek 28 százaléka kifejezetten, 25 százalékuk részben irodai munkát végez, 47 százalék viszont nem irodai tevékenységet folytat. Kétharmaduk vállalkozó, egyharmaduk pedig vállalkozás alkalmazottja.

Azon cégeket, amelyek már korábban is belevágtak a digitalizációba, kevésbé ütötte meg a válság – értékeltek a Magyar Telekom szakemberei az eNET felmérését ismertető mai sajtótájékoztatójukon. Például azokat, akik megtalálhatók voltak az ügyfelek számára a webshopokban. Megerősödött annak fontossága, hogy legyen online számlázási, vásárlási és kapcsolattartási lehetőség. Nőtt a jelentősége annak, hogy milyen az internet minősége, elegendő-e a sávszélesség, megfelelően gyors-e az elérés.

Az látható, hogy a válság nagyobb arányban állította átmeneti vagy megoldhatatlan feladat elé azokat a kkv-kat, amelyek nem fogtak digitális fejlesztésekbe, vagy használták azokat a járvány kitörése előtt. E kör 40 százaléka szüneteltette vagy korlátozta jelentősen a tevékenységét.

A keserű tapasztalatok miatt felértékelődött a digitális alkalmazások használata. Az online működéssel szembeni ellenérzések csökkentek, sokan jöttek rá arra, hogy ez költséghatékonyabb megoldás. Ennek megfelelően az online munka applikációkat a kkv-k 30 százaléka kezdte használni, 8 százalékuk vezette be a készpénzmentes fizetési lehetőséget, indított chatbotot vagy hírlevelet, 7 százalékuk pedig webshopot nyitott.

Ami a jövőt illeti, a megkérdezettek 41 százaléka mondta azt, hogy a járvány után is marad a válság alatt megszokott üzemmódban, csak 4 százalék áll vissza a vírus előtti szintre. S ami legalább ennyire fontos, a kkv-k 56 százaléka a vírushelyzet után is hangsúlyt fog fektetni a digitális fejlesztésekre, 23 százaléknak ez lesz az első dolga. Ők azt mondták, hogy minden olyan fejlesztés prioritást élvez, amelyeket korábban hátrébb soroltak. Erre az irodai és részben irodai munkát végzők 27-27 százaléka fordít nagyobb hangsúlyt.

A megkérdezettek 45 százaléka fokozza a közösségi médiában való megjelenését, 40 százalékuk honlapot indít vagy azt fejleszti, 37 százalékuk pedig az online kapcsolattartásra helyezi a hangsúlyt.

A tervezett digitális fejlesztések közel egy-egyharmad arányban célozzák a webshopok kialakítását, az online számlázásra való áttérést (ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elő is írja), de nagyobb figyelem hárul a készpénzmentes fizetési lehetőség megteremtésére és a chatbotok alkalmazására is.

Arra a kérdésre, hogy mivel készülnek a következő krízisre, a legfontosabbnak a digitális felkészültséget, tudást, eszközöket nevezték meg, ezt követi a pénztartalék és a több lábon állás fontossága.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!