2p

A műszaki cikkeket, szórakoztatóelektronikai termékeket forgalmazó Euronics a karácsonyi vásárlási szezonra bővítette a bolthűlózatát és több mint 5 ezezr átvevőpontot biztosít a vásárlóknak. 

November közepéig két új áruházat nyitott az Euronics, a Dunaharasztiban és Kecskeméten átadott új üzletekkel együtt már 67 áruházból áll a cég hálózata. A műszaki cikkeket, szórakoztatóelektronikai termékeket forgalmazó vállalatnak így összesen 67 üzlete és 5400 átvevő helye van, utóbbiak száma ráadásul jövőre már 8500-ra rúghat a Foxpost és a Packeta egyesülésének eredményeként. A cég egyébként az 1-2 napos Black Friday-megoldás helyett novemberben szinte végig akciózik. 

„Ezért idén először egy kívánságlista segítségével is felmértük, mire vágynak leginkább a vásárlók, az így gyűjtött információk pedig segítenek abban, hogy ajánlatokat a lehető legjobban igazítsuk az elvárásokhoz. Két hét alatt annyian használták a kívánságlista funkciót mint egyébként 4 hónap alatt, a legtöbben pedig tévét, kávéfőzőt, hőszivattyús szárítógépet, okostelefont és elöltöltős mosógépet mentettek el a kívánságok közé” – mondta Metykó Tibor, az Euronics chief customer officere.

Népszerű volt még az alulfagyasztós kombinált hűtőszekrény, a laptop, a kézi porszívó, a beépíthető sütő és az airfryer is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!