3p

A Shenzhen Kedali Industry kínai vállalat lítiumionakkumulátor-alkatrészeket gyártó beruházást hoz Gödöllőre 14,1 milliárd forint értékben, 330 új munkahelyet teremtve. Ehhez a kormány 1 milliárd 275 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hangsúlyozta, tavaly Koreából, idén Kínából jött a legtöbb beruházási érték Magyarországra, a vetélytársak szinte minden esetben nyugat-európai országok voltak. Szijjártó Péter kiemelte, a Shenzhen Kedali gödöllői beruházását nagy nemzetközi versenyben nyerte el Magyarország. A külgazdasági miniszter rámutatott arra, hogy az autóipar globálisan átalakul, a hagyományos helyét egyre inkább átveszi az elektromos meghajtásra épülő autóipar. Szijjártó Péter közölte: Magyarországon ismét sikerült megdönteni az országban egy esztendő alatt végrehajtott beruházási projektek számát, miközben a világgazdaságból negatív hírek érkeznek. Az idén értékében a kínai befektetés a legtöbb, darabszám alapján Németországból és az Amerikai Egyesült Államokból érkezett a legtöbb beruházási projekt Magyarországra.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újabb nagyberuházást jelentett be (Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újabb nagyberuházást jelentett be (Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt)

A keleti nagyvállalatok technológia és tőkeerő szempontjából is fel tudják venni a versenyt nyugati vetélytársaikkal – tette hozzá. Ismertette, hogy a kínaiak által Magyarországon befektetett tőke meghaladja az 5 milliárd dollárt, és több mint 16 ezer magyar munkavállalónak adnak munkát kínai vállalatok. Az idén a magyar-kínai kereskedelmi forgalom az első kilenc hónapban 17 százalékkal erősödött, szeptember végén pedig meghaladta az 5 milliárd dollárt. Szijjártó Péter kitért arra, hogy Magyarország Közép-Európa legjobb, Európa egyik legjobb beruházási környezetét ajánlja a befektetőknek. A magyar beruházási környezet vonzerejét többek között földrajzi fekvése, az ország politikai stabilitása, az itt élők kreativitása, munkaszeretete és az alacsony adószint adja. Az országba irányuló befektésekért, a magyar munkahelyekért az adócsökkentési politikát tovább kell folytatni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Li Jianli, a Shenzhen Kedali elnöke videoüzenetben elmondta, hogy Kína-szerte 7 gyárban készítenek lítiumionakkumulátor-alkatrészeket. A magyarországi beruházásuk célja, hogy közelebbről szolgálhassák ki ügyfeleiket az egyre bővülő európai piacon. A Shenzhen Kedali elnöke kiemelte, a magyarországi gyártó bázis első fázisa a tervek szerint 2021 második negyedévében kezdi el a tömegtermelést, az építkezés második fázisa 2022-ben kezdődő bővítéssel indul, ennek eredményeképpen 2024-re már összesen 10 gyártósoruk lesz. Vécsey László, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta, hogy a kormány 500 millió forinttal támogatja a kínai beruházásnak helyet adó gödöllői iparterület összekötését az autópályával, és ez további befektetők vonz majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!