A Rijekai Finomító új késleltetett kokszoló üzemének és hozzá kapcsolódó infrastruktúra építési munkálatai, valamint a levegővel végzett ún. hideg üzemi tesztelés után az INA kritikus új szakaszhoz érkezett: megkezdte az éles üzemi próbát – közölte a cég.
A magas hőmérsékleten történő éles üzemi próba során fokozatosan vezetik be az alapanyagokat a technológiai rendszerbe, amely korábban hidegüzemi tesztelésen esett át. Ebben a szakaszban valós üzemeltetési feltételek mellett ellenőrzik a berendezések működőképességét, mielőtt a kereskedelmi üzemmódban megkezdődne a próbaüzem. Ez a szakasz várhatóan több hétig tart, majd a létesítmény próbaüzembe lép, és fokozatosan teljes üzemi kapacitásra kapcsol.
Fotó: Wikipédia/ Antonio199cro
„Ez az egyik legösszetettebb szakasz egy ilyen bonyolult projekt megvalósításában, hiszen most először töltik be az alapanyagokat a rendszerbe, és minden technológiai, valamint biztonsági funkciót valós körülmények között tesztelnek. Az éles üzembe helyezés sikeres befejezését követően a tervek szerint megkezdjük az egység próbaüzemét, és az egész komplexum 2026-ra eléri a teljes kapacitást” – mondta Goran Pleše, az INA Downstream operatív igazgatója.
„A közel 700 millió euró értékű Rijekai Finomítói fejlesztési projekt az INA történetének legnagyobb egyedi beruházása, és jelenleg az egyik legjelentősebb ipari projekt Horvátországban. Ez magába foglalja a késleltetett kokszoló egység (DCU) építését, a meglévő létesítmények korszerűsítését, egy új kikötőt, silókat, zárt kokszszállító rendszert, valamint az ország legnagyobb transzformátorállomásának felépítését, amely biztosítja az új komplexum megbízható áramellátását” – mondta Pulay Krisztián, a MOL-csoport Downstream Termelés és Fejlesztés ügyvezető igazgatója.
A késleltetett kokszoló egység üzembe helyezésével az INA jelentősen – akár 30 százalékkal – növeli a dízel-, valamint más nagy értékű desztillátumok termelését, miközben csökkenti a termékek importjának szükségességét, különösen a nyári turisztikai szezon csúcsán. Az INA továbbra is a horvát piacra és a kulcsfontosságú regionális piacokra – Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Szlovénia – biztonságos és folyamatos ellátására összpontosít.
A Rijekai Finomító modernizációja egy hosszú távú beruházási ciklus része, amelyben az INA és a MOL-csoport az elmúlt évtizedben több mint 1 milliárd eurót fektetett a finomítói és logisztikai infrastruktúra korszerűsítésébe.
