2019. június 17. 19:01
mfor.hu

Ügyes húzás volt a TV2 részéről, hogy az utolsó két hétben vegyítette a Bezár a bazár epizódoknál az ismétléseket és az új részeket. Ennek köszönhetően a csatorna tartani tudta a hétköznapokon a korábban elért szintet.

A TV2-nek nagyon bejött a Bezár a bazár, és ennek sikerére alapozva tudtak borsot törni az RTL Klub orra alá. A csatornának ugyan már korábban elfogytak a tavaszi szezonra forgatott epizódja, de egy ügyes húzással megoldották, hogy mégis kitartson a vetélkedő. Az utolsó két hétben ugyanis az új évad részei közé időnként beiktattak ismétléseket, így egy héttel ki tudták húzni a Bezár a bazár mostani évadát. Ez pedig arra mindenképpen elég volt, hogy az RTL Klub nyárra időzített, napi rendszerességgel műsorra kerülő török sorozata, a Megtörve ne tudjon berobbanni.

Az új széria nehézkes kezdését mutatja, hogy a gyengébb számok miatt egyébként is alacsonyabb átlagos főműsoridős közönségarányát is csupán egyszer tudta megugrani, a másik négy napon ettől elmaradtak a műsor számai. Ezzel szemben Majkáék gameshowja minden nap felfele húzta a TV2 közönségarányát, sőt a teljes népességben ez a műsor lett a legnézettebb produkció.

A kereskedelmi célcsoportban (18-49 évesek) azonban nem sikerült elvinnie a pálmát, ott ugyanis a magyar válogatott Wales elleni EB-selejtező mérkőzése lett az első. Az már a 2016-os Európa-bajnokság idején kiderült, hogy a nemzeti tizenegy milliókat képes a készülékek elé ültetni, és azokat a fiatalokat is képes magával ragadni, akik koruknál fogva nem láthattak ütőképesnek számító válogatottat. Úgy tűnik, hogy a magyar csapat Szlovákia elleni botlása után a nézők vélekedése szerint tényleg sikerült javítani a horvátok ellen, és bár az azeri válogatott, akiket a Wales elleni meccs előtt három nappal múltak felül, nem volt közönségcsalogató, a brit csapat már annál inkább. A Real Madrid sztárjával Gareth Bale-lel felálló szigetországi válogatott elleni meccset a teljes népességben közel félmillió néző követte.

A TV2-t ezzel a sorozattal nem tudták megtörni (Fotó: RTL Most) A TV2-t ezzel a sorozattal nem tudták megtörni (Fotó: RTL Most)

Visszatérve a TV2 műsoraira, a héten náluk is kezdetét veszi a nyári műsorrend, ami elsősorban azt jelenti, hogy az esti időszakban deklaráltan ismétlésekre épít a csatorna. Ennek keretében a Tényeket követően 19:10-től kezdődnek majd az esti műsorok. Az első héten folytatódik a Bezár a bazár, ám ez azt jelenti, hogy korábbi adások lesznek ismét láthatók. Azt követően pedig jönnek a Ninja Warrior Hungary korábbi részeinek ismétlése.

A csatorna ugyan a nyári műsorrendet nem kommunikálta, de az előzetesen közzétett műsorrendből az látszik, hogy a jövő héten a Hegyi doktor – Újra rendel sorozatból egy új évad kerül a képernyőre. A német széria minden este 19.10-től lesz adásban, majd 20.00 órától a Ninja Warriorral folytatódik a TV2 esti adása.

A 23. heti számokat összefoglalva azt láthattuk, hogy a 18-49-es korcsoportban főműsoridőben (19-23 óra között) komoly változásokat hozott a nyári műsorrend. Hétköznapokon az öt estéből négyet nyert meg a TV2, csupán egy napon tudott az RTL Klub diadalmaskodni. Ezt hétvégén tudták egy kicsit ellensúlyozni, ekkor ugyanis a fenti célcsoportban mindkét estét ők nyerték. Az RTL Klub átlagos közönségaránya is alaposan visszaesett ezúttal, ugyanis csak 10,2 százalékot értek el, amely elmaradt a TV2 10,8 százalékos átlagos eredményétől.

 

Az RTL Magyarországhoz tartozó kábelcsatornák közönségaránya növekedett. A F+ (5,1% SHR) esetében ráadásul nem csak a bővülés, hanem az elért szint is jónak mondható. A Cool 2,4 százalékos közönségaránya ugyan jobb, mint az egy héttel korábbi 1,8 százalék. Ugyanakkor a kábelcsatorna még mindig messze van a korábbi eredményeitől, hiszen nem is olyan rég még stabilan 4 százalék feletti számokat hozott a Cool. A Viasat3 tartotta a lépést egyébként velük, és ők is 2,4 százalékos közönségaránnyal zárták a hetet. A Duna TV (1,1% SHR) pedig ismét lejtőre került, és az 1 százalékos szintet vette célba.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 030 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!