A vállalkozói döntések környezete ismét feszültebbé vált. Az energiapiac körüli bizonytalanság újra erősödik, a közel-keleti konfliktusok az olajárakon keresztül az inflációs kockázatokat növelik, miközben a világgazdasági kereslet kilátásai sem egyértelműek. A geopolitikai feszültségek, az árfolyamkockázat és a választási évhez kapcsolódó gazdaságpolitikai bizonytalanság együtt olyan környezetet teremtenek, amelyben a vállalkozói döntések természetes reakciója a kivárás. A kormány már az üzemanyagárak alakulására is reagált, amikor döntés született az árstop újbóli bevezetéséről és a jövedéki adó csökkentéséről a benzin és a dízel esetében, ami jól jelzi, hogy az energiaárak kérdése ismét gazdaságpolitikai súlyú tényezővé vált.
Fotó: DepositPhotos.com
A megszűnések nem emelkednek, a cégtrend stabilizálódik
Ebben a helyzetben akár a cégtrend stabilizálódásáról is beszélhetnénk, legalábbis, ha a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma alapján ítélünk. Az Opten adatai szerint 2026 első két hónapjában több mint 5,6 ezer vállalkozás szűnt meg, ami valamivel alacsonyabb a tavalyi időszaknál, és az új cégbírósági eljárások száma is közel 10 százalékkal csökkent éves összevetésben. A vállalati szektor tehát nem omlik össze, sőt a korábbi évek tisztulási hulláma után a megszűnések száma inkább mérséklődik. A cégszám ugyanakkor tovább csökkent: február végére a társas vállalkozások száma mintegy 2,1 ezerrel lett alacsonyabb az év eleji szinthez képest, így továbbra is félmillió alatt maradt.
A valódi fék: az új vállalkozások hiánya
A felszín alatti folyamat azonban egészen mást mutat. A vállalkozói aktivitás motorja, az új alapítások száma látványosan gyenge. Az év első két hónapjában nagyjából 3,5 ezer új társas vállalkozás indult, ami az elmúlt évek egyik legalacsonyabb értéke. A cégtrend alakulását így nem a kilépések gyorsulása, hanem az új belépők hiánya határozza meg.
Az ágazati adatok is egyértelműen mutatják a folyamatot. Például az építőiparban és az ingatlanügyletek területén az új vállalkozások száma érdemben elmarad a tavalyi szinttől. A cégbírósági eljárások továbbra is a kereskedelemben és az építőiparban koncentrálódnak a legnagyobb számban. A februári számok így nem válságot mutatnak, hanem óvatosságot. A vállalkozások nem tűnnek el tömegesen a piacról, de új cégek sem születnek.
És mi várható a jövőben?
A 2022-es energiaválság idején a mintázat hasonló volt: a bizonytalanság nem azonnal a megszűnések számában jelent meg, hanem elsősorban az új alapítások visszaesésében. A megszűnések 2023-ban látott magas számai inkább a korábbi covid-időszakból felhalmozódott hatásokat tükrözték. Az energiaárak emelkedését a vállalkozások részben be tudták építeni áraikba, a moratóriumok megszűnését viszont már nem lehetett kezelni. A vállalkozók ilyenkor nem tömegesen zárnak be, hanem kivárnak, és ez a kivárás jelenik meg először a cégtrend számaiban.
„A cégtrendben a megszűnések mindig a korábbi gazdasági döntések következményei, az alapítások viszont már a jövőbe vetett bizalmat tükrözik. A mostani adatok azt mutatják, hogy a vállalati szektor stabilizálódik, de az új vállalkozások megjelenése továbbra is visszafogott. Amíg a gazdasági környezetben erős a bizonytalanság, addig az alapítási kedv sem fog érdemben élénkülni” – mondta Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője.
Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) februári értéke országosan 12,01 százalék volt. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt a legmagasabb fluktuációt Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád vármegye produkálta, míg az Opten–CFI Csongrád-Csanád, Tolna és Veszprém vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket.
Opten – CFI vármegyénként, 2026. február
|
Vármegye |
Alapítások |
Megszűnések |
Felszámolások* |
Opten – CFI |
|
Főváros |
717 |
1645 |
493 |
17,93% |
|
Borsod-Abaúj-Zemplén |
68 |
78 |
37 |
10,84% |
|
Nógrád |
26 |
15 |
7 |
10,79% |
|
Szabolcs-Szatmár-Bereg |
66 |
59 |
42 |
10,77% |
|
Pest |
337 |
315 |
142 |
10,25% |
|
Fejér |
66 |
57 |
23 |
9,70% |
|
Jász-Nagykun-Szolnok |
28 |
43 |
25 |
9,58% |
|
Heves |
30 |
34 |
13 |
9,32% |
|
Békés |
24 |
30 |
11 |
8,51% |
|
Bács-Kiskun |
71 |
55 |
36 |
8,49% |
|
Komárom-Esztergom |
33 |
44 |
20 |
8,37% |
|
Hajdú-Bihar |
58 |
56 |
14 |
7,93% |
|
Somogy |
28 |
37 |
23 |
7,62% |
|
Vas |
26 |
24 |
3 |
7,52% |
|
Győr-Moson-Sopron |
60 |
54 |
20 |
7,47% |
|
Zala |
29 |
30 |
6 |
7,35% |
|
Baranya |
25 |
52 |
16 |
6,76% |
|
Csongrád-Csanád |
54 |
25 |
24 |
6,41% |
|
Tolna |
21 |
15 |
6 |
6,40% |
|
Veszprém |
28 |
30 |
12 |
5,63% |
|
ÖSSZESEN |
1 795 |
2 698 |
973 |
*Újonnan indult eljárások
