3p

A sportberuházásokról is ismertté vált ZÁÉV fővállalkozóként irányítja az új zalaegerszegi uszoda komplexum kivitelezését. A beruházás majdnem 10 milliárd forintos.

Bokrétaünnepségről számolt be a távirati iroda és a magyartépítők.hu portál is pénteken. Méghozzá Zalaegerszegről jött a szűkszavú tudósítás, a legutóbb egyebek között a Puskás Arénát építő ZÁÉV Zrt. központi főhadiszállásának is otthont adó városból, ahol javában épül a városi uszoda és a kiegészítő létesítmények.

A Mészáros Lőrinc tulajdonában álló vállalat egy 9,5 milliárd forintos beruházást vezet ott generálkivitelezőként. A nagyvállalkozóról a minap derült ki, hogy az országban az ő családjáé a legnagyobb családi cégbirodalom - tudtuk meg a Forbes listájából.

VÁLÓFÉLBEN

Az MTI péntek délután öt órakor jelentette, hogy házasságuk egyezséggel történő lezárását kezdeményezi a bíróságnál Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla. A dokumentum szerint a házasság felbontásáról szóló döntésüket közösen, együttes akarattal hozták meg. Az eljáráshoz szükséges kérdésekben vita nélkül, egymást segítve, becsülve és tisztelve állapodtak meg - tették hozzá. Az érintettek a válásuk részleteiről nem kívánnak nyilatkozni, és kérik a sajtó képviselőit magánéletük tiszteletben tartására - áll a közleményben.

A zalaegerszegi létesítmény acélszerkezetét a Weinberg'93 Építő Kft. gyártja és szereli a helyszínen. Az acélszerkezet súlya mintegy 234 tonna, melyet egy nagy daru fog beemelni a medencetér külső részéről.

A projektet a több éve a kormány által indított Modern Városok Program keretében valósítják meg. Többek között fedett uszoda, tanuszoda és a városi strand épül meg.

A portál úgy tudja, hogy a fedett uszoda egy 50 méteres versenymedencével jön létre, emellett egy 25 méteres külső medencét is kialakítanak. A régi 25 méteres medencéből tanmedence lesz, illetve megújul a strand területe is. Az új medencék összesített vízfelülete 1852 négyzetméternyi úszásra szolgáló területet jelent.

A ZÁÉV az elmúlt években sorra nyerte az állami közbeszerzéseket. Nevéhez fűződik a Puskás Aréna mellett például a zalaegerszegi stadion befejezése, a szombathelyi stadion teljes kivitelezése és a budapesti Hidegkúti stadion munkáiban is jelentős részt vállalt. Legutóbb a dél-pesti új atlétikai komplexum generálkivitelezési pályázata került be sikerek közé, ezt a beruházást a Magyar Építőkkel közösen végzi majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!