3p

Több mint 10 ezer forintot emelnek le annak a gyanútlan internetezőnek a számlájáról, aki bedől a Facebookon feltűnő Lidl kamuoldalaknak.

A csalás lényege, hogy csúcstechnológiás, 100 ezer forint körüli, népszerű háztartási gépeket kínálnak mindössze ezer forintért – derül ki a Piac és Profit cikkéből. A szélhámosság rendkívül profi elkövetőkre utal, akik egyrészt tisztában vannak az emberi lélek gyengeségeivel, másrészt az internetes programozás rejtelmeivel.

A nagy átverés show. (Fotó: Facebook)
A nagy átverés show. (Fotó: Facebook)

Az áldozatok több körös átverés után egy valódi fizetős oldalra kerülnek, ahol, ha megadják bankkártyájuk adatait, akkor nemcsak az 1 ezer forintos árat húzzák le, hanem 26,5 eurót, vagyis 180 napos euró átlagárat figyelembevéve 9410 forintot. Összesen tehát több mint 10 ezer forintot.

Minimum 10 ezer forintot húznak le. (Fotó: Facebook)
Minimum 10 ezer forintot húznak le. (Fotó: Facebook)

A Piac és Profit megkérdezte a Lidl kereskedelmi lánc ügyfélszolgálatát, ahol készségesen adtak felvilágosítást. Igen, tudnak az átverésről, jelentették is a hatóságoknak, de intézkedés nem történt. Ezért saját internetes felületeiken igyekeznek tájékoztatni, hogy ne dőljön be senki a csalóknak. A hatóságok passzivitása azért is meghökkentő, mert a szélhámosok több törvényt is megszegnek. Egyrészt több mint 10 ezer forintot csalnak ki fejenként áldozataiktól, másrészt jogosulatlanul használják egy cég védett logóját, harmadrészt megsértik a szerencsejáték szervezésének tilalmáról szóló törvényt. A kiberbűnözők ugyanis az egészet egyfajta nyereményjátékként állítják be az átverés egyik szakaszában.

A csalók számtalan Lidl kamuoldalt hoztak létre, ezért érdemes most az egyszer alaposan figyelni. Külön érdekes a kisbetűs szöveg, igazi gyöngyszem a szélhámos szegmensben, egy műremek:

Minden új vásárló részt vesz a bemutatott kampánytermék nyereményhúzásán. Ha Ön a szerencsés nyertes, közvetlenül e-mailben vesszük fel a kapcsolatot Önnel. Ehhez a különleges ajánlathoz tartozik egy partneri előfizetési szolgáltatás 3-napos kipróbálása, amelyet követően az előfizetési díj (26.5 EUR per 14 nap) automatikusan levonásra kerül a bankkártyájáról. Ha bármilyen okból nem elégedett a szolgáltatással, a fiókját 3 napon belül megszüntetheti. A szolgáltatás 14 naponként megújításra kerül, míg meg nem szünteti. Ez a kampány 2021. december 31-én jár le. Ha anélkül szeretnél résztvenni, hogy feliratkoznál a musicgosh termék 3-napos kipróbálására, kérjük, írj e-mailt a [email protected] címre

A szélhámosok szándéka a fejenkénti minimum 10 ezer forintos haszon mellett az adathalászat lehet, ami nem egy lebecsülendő mellékes nyereség. A személyes és a bankkártya információk ugyanis együtt további visszélésekre adnak lehetőséget.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!