4p

A Haris Digital díjnyertes IoT megoldásával az ipar bármely szereplője 20-30 százalékos növekedést érhet el teljes eszközhatékonyságban (OEE), erre hatalmas szükség van, hiszen folyamatosan nőnek a megrendelések. A rendszert most 20 ügyfelének ingyenesen biztosítja a startup, de ahogyan azt Perecz Péter alapító kiemelte: sajnos erőforrásaik nem engedik, de akár a teljes hazai ipart áramvonalasítanák, amivel a cégek profitabilitása mellett a környezeti terhelés is csökkenne.

A járványhelyzet alatt sok hazai ipari szereplő nehéz helyzetbe került a rendelések hiánya miatt, de most, hogy a vírushelyzet után kezd talpra állni a gazdaság, a Haris Digital a digitalizáció lehetőségével támogatja a hazai ipar még gyorsabb újraindítását. Egy 6 hetes, ingyenes programban az Amerikai Egyesült Államokban rangos díjat nyert IoT megoldásuk segítségével felmérik a termelési hatékonyság veszteségek mértékét, költségét, pontos okait és javaslatot is adnak a fejlesztésre. A problémák feltárása utána az új megnövekedett rendelési mennyiségeket gyorsabban, nagyobb hatékonysággal, magasabb profitabilitással, kevesebb napi fejfájással tudják majd leszállítani az adott cégek.

Ingyenesen elérhető a 20 ipari szereplő számára a Haris Digital rendszere

„Az első 20 ügyfelünknek teljesen díjmentesen adjuk a 6 hetes felmérést, a jelentkezési határidő július 23. Nagyon szívesen a teljes hazai ipar számára hozzáférhetővé tennénk rendszerünket, de jelenleg erőforrásaink sajnos ezt nem teszik lehetővé” – hangsúlyozta Perecz Péter. A Haris Digital alapítója reményét fejezte ki, hogy minél több helyen használják majd rendszerüket, mivel az nem csak az adott cégeknek jelent azonnali megtakarítást, hanem az eszközök hatékonyságának növelésével a környezeti terhelés is egyenes arányosan csökken.

Ezért nyújthat nagy segítséget a Haris Digital IoT rendszere

Az első negyedéves adatok alapján a magyar ipari termelés visszaállni látszik a koronavírus-járvány előtti növekedési pályára, 2 százalékkal nőtt a magyar GDP az idei első negyedévben a tavalyi év utolsó három hónapjához képest a KSH részletes adatai alapján. Ennek a növekedésnek az egyik motorja a hazai ipar: hatalmasat ugrott a rendelések száma, a kapacitásokra való igény folyamatosan növekszik, a termelő vállalatoknak pedig válságra jellemző költség és erőforráscsökkentés helyett újra a vevői rendelések minél hatékonyabb kiszolgálása a fő prioritás.

Ezzel egyidőben, ha az iparági szereplők nem változatnak a régi módszereken, nem növelik a teljes eszközkihasználtságukat, akkor egyáltalán nem, vagy csak jelentős túlórával fogják tudni kiszolgálni a megnövekedett rendelésállományt. Felmérések szerint itthon az átlagos kapacitáskihasználtság még mindig messze áll a fejlett, nyugat-európai termelővállalat eredményeitől (53 százalék vs. 88 százalék). Az extra költségek elkerülésének egyik fontos alapköve a termelés digitalizációja, így biztosítva az üzemi vezetők számára az élő monitorozást és a precíz elemzéseket, kiértékeléseket. A gépek digitalizációjával könnyen azonosíthatók a kritikus pontok, szűk keresztmetszetek és azonnali beavatkozási lehetőséget teremtenek.

A Haris Digital hibrid startupként működik itthon és az USA-ban

A Haris Digital egy 2018-ban alapított magyar startup, magyarországi és kaliforniai jelenléttel. Jelentős számú ügyfélnek segített itthon, a CEE régióban, az USA-ban és Indiában digitalizálni a termelést. A 24 órán belül installálható megoldással pontosan, precízen élőben követhető a termelés iparágtól függetlenül, így ügyfeleik akár 20-30 százalékos növekedést értek el OEE-ben, azaz teljes eszközhatékonyságban. A Haris Digital úttörő az ipari termelés digitalizációjában, ugyanis olyan IoT (Internet of Things) szenzorokkal és AI (Artificial Intelligence) alapú algoritmusokkal méri fel a gépek termelését, mely azonnali digitálisan rögzített információvá alakítja a gépek rezgéseit, mozgásait. A Haris Digital a közelmúltban ismét rangos elismerésben részesült: a SelectUSA Investment Summiton kategóriájában harmadik helyet ért el. A Vespucci Partners kockázatitőkealap-befektető társalapítója, Sohajda Júlia ennek kapcsán kifejtette: Külön öröm számunkra a Poliloop és a Haris Digital kimagasló eredménye, hiszen ez a hibrid modellünk sikerességét validálja”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!