2p

A Hungarikum Biztosítási Alkusz stratégiai partnerséget kötött Magyarország egyik legsikeresebb és nemzetközi szinten is élmezőnybe tartozó kézilabda egyesületével, a Veszprém Handball Teammel. Az együttműködés célja, hogy a biztosítási és pénzügyi tudatosság erősítése mellett támogassa a magyar sport kiemelkedő szereplőit, valamint a sport és a biztosítási szektor közötti szinergiák kihasználását.

A megállapodás nemcsak a klub fejlődését segíti, hanem szélesebb társadalmi hatást is kíván gyakorolni a felelős pénzügyi szemlélet és az élsport összekapcsolásával. Ennek keretében a Hungarikum Alkusz a Veszprém Handball mérkőzésein és rendezvényein, valamint marketing- és kommunikációs felületein is megjelenik – hangzott el az együttműködést bemutató sajtótájékoztatón kedden.

Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz elnök-vezérigazgatója azt emelte ki: a klub nemcsak a pályán, hanem azon kívül is példaképként szolgál a magyar társadalom szélesebb rétegeiben. Következes és kemény munkájuk révén a huszonnyolcszoros magyar bajnoki cím mellett a nemzetközi porondon is bizonyítottak már, a Bajnokok Ligájában több alkalommal is a döntőig jutottak. 

„Büszkeséggel tölt el, hogy együttműködésünk révén emberileg és szakmailag is hozzájárulhatunk a csapat további sikereihez és biztonságos működéséhez” 

- mondta el Keszthelyi Erik.

Dr. Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója és Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz elnök-vezérigazgatója az együttműködést bejelentő sajtótájékoztatón 2025. február 11-én. A Hungarikum Alkusz logója már felkerült a Veszprém mezére.
Dr. Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója és Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz elnök-vezérigazgatója az együttműködést bejelentő sajtótájékoztatón 2025. február 11-én. A Hungarikum Alkusz logója már felkerült a Veszprém mezére.
Fotó: Klasszis Média

Dr. Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója pedig azt emelte ki: ez az együttműködés egy olyan stratégiai partnerség, amely hosszú távon biztos alapokat teremt a sport és a biztonság összefonódására. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!