2p

Az Audi Hungaria a magas termelési volumennek köszönhetően stabil pénzügyi eredményekkel zárta a kihívásokkal teli 2020-as évet - áll a cég által kiadptt sajtóközleményben. A munkatársak a koronavírus miatti korlátozások ellenére 1 661 599 motort és 155 157 autót gyártottak, míg vállalat árbevétele 2020-ban 7,518 milliárd euró (minteg 2770 milliárd forint) volt.

Az Audi Hungaria a tavalyi évben tovább folytatta beruházásait, az összberuházás összege a vállalat alapítása óta meghaladja a 11,7 milliárd eurót. Az Audi Hungaria 12 226 munkatársat foglalkoztatott a tavalyi év végén, ezzel a vállalat továbbra is a régió egyik legnagyobb munkáltatója.

Az Audi Hungaria 2020-ban 171 millió euró értékű beruházást hajtott végre. Ezzel az összberuházás értéke a vállalat alapítása óta meghaladja a 11,7 milliárd eurót.

A cég tavalyelőtti eredményeihez képest a pandémia miatt a főbb mutatókban visszaesés mutatkozik. 2019-ben az Audi Hungária 8,561 milliárd euró (mai rfolyamon 3158  milliárd forint) bevételre tett szerint, ami mintegy 12 százalékos visszaesés, akkor 164 817 autó és 1 968 742 motor gördült le a gyártósorokról, tavaly 6, illetve 16 százalékkal kevesebbet produkált a győri üzem. A dolgozói létszám 12 807 főről 12 226-ra csökkent, azaz tavaly 581 fővel kevesebben dolgoznak az Audi Hungária kötelékében.

A vállalat beruházásai a következő területekre koncentrálódtak: az elektromobilitás területére, ezen belül az elektromos meghajtások és az Audi Q3 PHEV gyártására, valamint új motorvariánsok termelésének felfuttatására. Emellett jelentős beruházási terület volt a szerszámgyár kapacitásainak bővítése, például az Audi e-tron GT karosszériaelemeinek gyártásához.

Az Audi Q3 PHEV gyártása (Forrás: Audi Hungária)
Az Audi Q3 PHEV gyártása (Forrás: Audi Hungária)

Jelenleg már folynak az előkészületek az elektromos meghajtások következő generációjának (prémium elektromos platform – Premium Platform Electric – PPE) gyártásához, amelyek a jövőben a konszern elektromos modelljeibe épülnek be. Az Audi Hungaria 2020 óta CO2-semlegesen működik és továbbra is elkötelezett a fenntarthatóság iránt - zárul a társaság közleménye.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!