<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Beruházás átadóján járt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Válságidőszakban sem szabad feladni a nemzeti célokat, például a teljes foglalkoztatottságot, ezért a kormány jelen helyzetben is a beruházások támogatására fókuszál, hogy Magyarország elkerülhesse az európai krízist - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a Hajdúhús 2000 Kft. beruházásának átadásán alapvető célkitűzésnek nevezte, hogy hazánkban mindenki dolgozhasson, aki csak akar. Mint mondta, erre épült a sikeres válságkezelés a koronavírus-járvány alatt is, így a mostani nehézségek alatt sem szabad más utat választani.

Ezért Magyarország kormánya ebben a gazdasági válsággal fenyegető időszakban is, ugyanúgy, mint a koronavírus-járvány idején, a beruházások támogatására összpontosít. Ez egyszer már bejött, s most is be fog majd jönni, így mi, magyarok el fogjuk tudni kerülni az európai gazdaságot sújtó recessziót - szögezte le.

A most átadott, 2,6 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztéshez az állam nagyjából egymilliárd forinttal járult hozzá, amiért cserébe a húsipari cég kötelezettséget vállalt 192 fős dolgozói állománya megőrzésére.

A miniszter arról számolt be, hogy tavaly az élelmiszeripar termelési értéke 4400 milliárd forint volt és ezzel rekordot döntött, az idei év első nyolc hónapjában pedig 46 százalékos növekedést regisztráltak a 134 ezer család megélhetését biztosító szektorban, ami újabb hatalmas csúcsnak minősül. Mint közölte, a dinamikus fejlődést mutatja, hogy az ágazatban 2014 óta hatvanhat olyan nagyobb beruházás történt, amelyet a kormányzat támogatott.

(MTI)

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.