2p

A két évvel ezelőtti esetnél a CBA bank egyszerűen elvesztette a mágnesszalagokat, melyeken az adatokat tárolták.

Közel húszmillió ügyfelének másfél évtizedes adatállományát tartalmazó adathordozót veszített el feltehetően két évvel ezelőtt a legnagyobb ausztrál kereskedelmi bank, a Commonwealth Bank of Australia (CBA). Egy napppal a BuzzFeed Australia beszámolóját követően, a CBA lakossági banki üzletágának az igazgatója, Angus Sullivan YouTube videóban ismerte el az adatvesztés tényét. Közölte: a banknál 2016 májusában fedezték fel, hogy nem tudnak elszámolni két mágnesszalag hollétről.


A megsemmisítésre szánt adathordózók 19,8 millió ügyfél 15 év alatt felhalmozott adatait tartalmazták. A szalagok megsemmisítéséről nem áll rendelkezésre hiteles dokumentum. Az adathordozók azonban nem tartalmaztak a számlákkal való visszaélésre lehetőséget adó adatokat, például PIN-kódot vagy jelszavakat - közölte.

A CBA akkoriban értesítette az illetékes hatóságokat és belső vizsgálatot indított, amely megállapította, hogy a szalagokat "nagy valószínűség szerint megsemmisítették". Az igazgató elmondta: a helyzet mérlegelése után úgy döntöttek, hogy "a felesleges pánikkeltés elkerülésére", az ügyfeleket nem tájékoztatják az esetről.

Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök csütörtökön újságírók előtt "óriási baklövésnek" minősítette az adatvesztést és elhallgatását. "Még elképzelni is rossz, mennyi adatot lehetne elveszíteni manapság ilyen módon. Ha ez most történne, a banknak mindenképpen tájékoztatnia kellene az ügyfeleit" - szögezte le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!