Az atv.hu információi szerint szinte mindenki biztos benne, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább a szerkesztőség, miután Elon Musk bejelentette: beszántaná a Szabad Európát és az Amerika Hangját.
Ahogy arra a portál cikke kitér, januárban kaptak egy emailt az amerikai vezetőségtől, ami arról szólt, hogy a februári fizetés „biztos”. Azóta érkezett egy újabb üzenet is, mely szerint arra számítanak, hogy március közepéig fogadják el az amerikai költségvetést, és akkor dől el a Szabad Európa sorsa. Az atv.hu úgy tudja, szinte mindenki biztos benne, ebben a formában nem működik tovább a budapesti szerkesztőség.
Elon Musk a minap bejelentette: beszántaná a Szabad Európát és az Amerika Hangját. Az amerikai milliárdos, a Kormányzati Hatékonysági Osztály vezetője, az X-en azt írta: „Igen, zárják be őket! Európa már szabad, kivéve a bürokráciát. Senki sem hallgatja őket. Csak radikális baloldaliak beszélgetnek egymással, miközben évente 1 milliárd dollárt égetnek el.”