3p

A cég vezére szerint idő kérdése, hogy a saját megoldásokkal álljanak elő.

A saját fejlesztések felgyorsításán, illetve más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani előnyös helyzetét a piaci versenyben az amerikai szankciók által sújtott Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat - mondta Ren Zhengfei, a Huawei Technologies alapítója a Bloombergnek.

Idő kérdése 

A cégvezér elismerte, hogy az amerikai megszorító intézkedések lefaragnak a Huawei két éve fenntartott versenyelőnyéből, amelyet komoly erőfeszítések árán szerzett meg olyan versenytársakkal szemben, mint az Ericsson AB vagy a Nokia Oyj távközlési vállalatok, míg 2018-ban már az Apple-t is maga mögött hagyta az okostelefonok eladása terén.

Zsen szerint csupán idő kérdése, hogy a Huawei saját megoldásokkal álljon elő, hiszen már évek óta gyárt mikrochipeket, amelyeket ma már a saját gyártású okostelefonjaiban is használ. Emellett pedig telefonok és szerverek számára is fejlesztenek operációs szoftvereket - tette hozzá, miközben azonban hárította az azzal kapcsolatos kérdéseket, hogy mégis mennyi időre van szüksége a vállalatnak a saját megoldásokra való átállásra.

EPA/ALEKSANDAR PLAVEVSKI

A kínai cég már számos áramkört és alkatrészt fejlesztett ki saját okostelefonjai számára, de a legfejlettebb technológiát képviselő alkatrészek terén amerikai beszállítóktól függ.

A korábban a nyilvánosságtól elzárkózó vezérigazgató - aki idén január előtt legutoljára 2015-ben nyilatkozott a külföldi sajtónak - az elmúlt hónapok során egyre inkább a rivaldafénybe kényszerült annak érdekében, hogy minél inkább enyhítse az amerikai-kínai kereskedelmi háború kereszttüzébe került vállalatát érő károkat.

A kínai Huawei Technologies tavalyi 105 milliárd dolláros (721 milliárd jüan) forgalmával a világ legnagyobb mobil távközlési berendezésgyártója volt. Évente mintegy 70 milliárd dollárt fordít alapanyagok és alkatrészek beszerzésére világszerte, ebből 11 milliárd dollár értékben vásárol amerikai cégektől alkatrészeket.

Mit jelent, hogy tiltólistára került a Huawei? Hány magyart érint? Cikkünk >>>

Az amerikai kereskedelmi minisztérium azonban május közepén feltette a Huaweit és hetven leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.

Néhány nappal később pedig az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. Ennek eredményeként a Google május 19-én bejelentette, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium rendeletének értelmében felfüggeszti több együttműködését a Huawei-jel, a leállítandó szolgáltatásokat azonban még nem részletezte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!