2p

175 millió forintot kapott a Family Finances.

A pénzügyi tudatosság fejlesztését segítő, egyebek mellett egy családi zsebpénzkezelő alkalmazást létrehozó fintech startup, a Family Finances 175 millió forint befektetést kapott a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-től. 

A Family Finances innovatív megoldásokat biztosít, amelyeken keresztül különböző tranzakciós, megtakarítási, illetve személyes pénzügyek menedzsmentjét elősegítő funkciókkal bővülhet a pénzintézetek szolgáltatási portfóliója, fejleszthető a fiatalok pénzügyi tudatossága - közölte a startup cég az MTI-vel. A modulok által a szülők és a gyerekek egyszerűen nyomon követhetik kiadásaikat és bevételeiket, egyéni és családi megtakarításaikat, valamint valós időben hajthatnak végre tranzakciókat. 

A Family Finances jelenleg nyolc embert foglalkoztat, ügyfelei között három vezető bank, valamint több pénzintézet informatikai beszállítója is szerepel, a tőkebefektetést a társaság termékfejlesztésre, valamint új partnerek bevonására fordítja.

A közlemény szerint a 175 millió forintos befektetés az Irinyi II. Kockázati Tőkealapon keresztül valósult meg, amely így 30 százalék tulajdonrészt szerzett a vállalkozásban. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Irinyi Kockázati Tőkealapok célja, hogy a Magyarország iparfejlesztési stratégiájában, az Irinyi-tervben meghatározott kiemelt iparágak versenyképes vállalatainak növekedését támogassa.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!