2p

A békéltetés szabályai változnak 2024-től.

Év végéig még ingyenesen rendezhetik a vitás ügyeket a Budapesti Békéltető Testületnél a cégek és az egyéni vállalkozók, jövőre ugyanis már csak magánszemélyek nyújthatnak be kérelmet – közölte a testületet működtető Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.

A vállalkozások interneten, személyesen és postai úton is benyújthatják a kérelmeiket, amennyiben adásvételi vagy szolgáltatási szerződés megkötésével és teljesítésével, termék vagy szolgáltatás minőségével kapcsolatos vitájuk van, és végfelhasználás céljából vásároltak árut vagy vettek igénybe szolgáltatást.

A fogyasztóvédelemről szóló törvény január 1-jei változását követően ez a lehetőség az egyéni vállalkozók és vállalkozások számára megszűnik, de a békéltető testület és a kamara módosítási javaslatot nyújt be az Igazságügyi Minisztériumhoz, hogy digitális szolgáltatók és üzleti felhasználók élhessenek az eljárással. A BKIK kéri azt is, hogy a fogyasztók fogalmát terjesszék ki az egyéni, mikro-, kis- és középvállalkozásokra, így ők szintén igénybe vehetnék az ingyenes békéltetést – írták.

Lenne igény a békéltetésre. Fotó: Depositphotos
Lenne igény a békéltetésre. Fotó: Depositphotos

Igény lenne a szolgáltatásra a jövőben is

A tapasztalatok alapján jelentős az igény a peren kívüli megegyezésekre, a jogviták bíróságon kívüli rendezésére, ami egyébként az igazságszolgáltatást is tehermentesíti – indokolták a módosítások kezdeményezését.

A közlemény szerint a kisvállalkozók közelebb állnak a lakossági fogyasztókhoz, mint a nagyobb vállalatok, legtöbbjüknek nincs ügyvédje, jogi képviselője, számukra a békéltetés a hatékonyabb és olcsóbb megoldás. A testület évente több száz vállalkozónak segített a peren kívüli megegyezésben, és szeretné folytatni ezt a tevékenységét – tették hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!