3p

A magyar tulajdonú tásaság 904 millió forint adózott veszteségről számolt be 2023-ban, miközben árbevétele stabil maradt.

A három városban, Győrben, Kecskeméten és Tatabányán termelő társaság vesztesége, saját bevallása szerint, elsősorban egyszeri nyereségcsökkentő (magas kamatok és energiaárak) tételeknek volt köszönhető. A kihívásokkal teli világgazdasági helyzet ellenére az értékesítés volumene (értékesített négyzetméter) tavaly a 2022-es év értékével megegyező szinten alakult, így a korábbi évivel közel azonos árbevételt 20,3 milliárd forintot sikerült elérnie a Graboplastnak. Az üzemi eredmény 191 millió forint volt a fokozódó árverseny miatt szűkülő árréseknek köszönhetően.

A Graboplast gyár egyik gépsora
A Graboplast gyár egyik gépsora
Fotó: Graboplast

A Graboplast Zrt. padlóit közel 100 országban használják, tavalyi árbevételének 86 százaléka az exportpiacokról származott, így a főbb célországokban, illetve régiókban – Oroszország, Ukrajna, Közel-Kelet – dúló konfliktusok kedvezőtlenül érintették a vállalat értékesítését, és a forint erősödése is negatívan hatott az eredményre.

Mindezek mellett a hazai piacon a kormányzati ösztönzők 2023 eleji kivezetése is csökkentette a lakossági termékek iránti keresletet. A kedvezőtlen hatásokat a járműipari, közületi és kereskedelmi termék szegmens értékesítésének bővülése, valamint a dél- és kelet-európai régióban elért jelentős növekedés kompenzált.

Ivan László, a Graboplast vezérigazgatója a 2024-es kilátásokról elmondta: elsősorban a tavalyi válságból gyorsabban kilábaló nyugat-európai és amerikai piacokra fókuszálnak, a vállalat keleti (volt FÁK-országok) piacain pozícióik fenntartására és értékesítési rendszereik, csatornáik fejlesztésére törekednek.

A vezérigazgató hozzátette, hogy az idei évben is folytatják a korábban megkezdett szervezetfejlesztést, valamint a terveik között szerepel a gyártási technológia korszerűsítése, a minőségbiztosítás automatizálása, valamint a mesterséges intelligencia nyújtotta előnyök kihasználása. Emellett napelemparkok telepítésével közel ötödével tervezik csökkenteni a változékony energiaáraknak történő kitettségüket.

A Graboplast termékei a legmodernebb technológiák alkalmazásával készülnek, melyeket a több mint 500 főt alkalmazó vállalat öt kontinens mintegy 100 országába szállít - emelte ki a vállalt közleményében. A saját fejlesztésű speciális padlóburkolatokat Győrben és Tatabányán gyártja, Kecskeméten fa parkettákat készít. A Graboplast a lakossági padlók előállítása mellett olyan saját fejlesztésű, nagy hozzáadott értékkel rendelkező speciális padlóburkolatokra koncentrál, mint például a sport-, közületi-, design- és a járműipari padlók.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!