1p

Jelentősen megújul az idén húszéves budapesti Westend bevásárlóközpont, az átalakulásra több millió eurót fordítanak - közölte a tulajdonos West End Magyarország Zrt.

A bejelentés szerint a bevásárlóközpontban jelenleg több mint 400 üzlet található, ennek több mint egyharmada kicserélődött az elmúlt három évben egy tudatos, új célcsoportokat célzó stratégia eredményeképpen. A következő három évben számos új üzlet és szolgáltatás, valamint további fejlesztések várják majd a látogatókat. Az épület egyes részeit felújítják, így a csaknem 50 éttermet és kávézót magában foglaló ételudvart is.

Az átalakítás során maximálisan kihasználják a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket – jelezték. A logó mellett megújul a tájékoztatórendszer is, ahol szintén a digitális felületeket helyezik előtérbe. A bevásárlóközpont a jövő év első felében bevezeti az egyszerű, papírpénzmentes parkolást.

A pláza évente több mint 20 millió látogatót fogad. Az MTI kérdésére a West End Magyarország arról tájékoztatott, hogy az elmúlt három évben átlagosan 5 százalékkal nőtt a látogatószám. A társaság éves árbevétele meghaladja a 30 millió eurót.

Westend, Niagara
Westend, Niagara

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!