6p

Bár Elon Musk hevesen cáfolta, egyenesen baromságnak minősítve, hogy a 420 ezer Tesla-előfoglalás mintegy negyedét törölték volna a vásárlók, a CNBC cikke szerint a nyilvánosságra került számok és állítások nem állnak össze. A tekintélyes gazdasági lap szerint mindezekből  az következik, hogy az új megrendelések nem tartanak lépést a Model 3 gyártásának régóta várt felpörgésével.

A Tesla vezére nemrég indulatosan minősítette baromságnak azokat a híreket, melyek szerint a 420 ezer előrendelés közel negyedét visszamondták volna a potenciális vásárlók. 

A CNBC azonban alaposabban megvizsgálta a kérdést, és arra a megepő következtetésre jutott, hogy az új megrendelések száma nem tud lépést tartani a Model 3 egyre növekvő gyártási kapacitásával.

Amikor 2017 júliusában a Tesla megnyitotta a Model 3 ezer dolláros előrendelései számára nyitott bankszámláját, robbanásszerűen jöttek az letétbefizetések. Mivel azonban sok potenciális vásárló még mindeig bizonytalan, hogy mikor kapja meg az autót, így a  Needham & Company nevű befektetési bank csütörtökön kiadott jelentésében arról írt, hogy a lehetséges vevők 24 százaléka lemondta előrendelését. Lényegeben erre jutott június tanulmányában a  SecondMeasure nevű adatelemző cég is.

Nos, ezeket a híreket cáfolta Musk egy pénteki tweetben, amiben azt is állította, hogy az elmúlt héten 2000 S/X és 5000 új Model 3 rendelés futott be a céghez.

 

 

A Tesla szóvivője a CNBC-nek azt mondta, hogy június 31-én még mind a 420 ezer előrendelés élt, annak ellenére, hogy 28 386 Model 3-at már leszállítottak a vevőknek. A szóvivő azt is hozzátette, hogy azok, akik előrendelésüket rendelésre változtatták vagy új vevők, három hónapon belül megkapják autójukat. Sőt, a CNBC három vásárlóval is beszélt, akik azt mondták, hogy a cég közlése szerint még hamarabb hozzájuthatnak gépkocsijukhoz.

A matek azonban nem jön ki a lap szerint. A második negyedév végére a Tesla végre elérte a kitűzött heti 5000 autó gyártását, a jövő hónapban pedig a heti 6000 a cél, hogy aztán hosszú távon elérjék az eredetileg kitűzött heti 8000 autó elkészítését. 

Azonban még ha a legmagasabb számot vesszük is alapul, akkor is több mint egy évbe telik a meglevő 420 ezres előrendelési igényt teljesíteni, ha feltételezzük, hogy mindegyikből valódi vásárló lesz. Ráadásul ez a szám nem tartalmazza a vadonatúj rendeléseket, amiről Musk számolt be tweetjében.

A Tesla Model 3
A Tesla Model 3

Más szavakkal, ha három hónapon belül a vevők megkapják a kocsijukat (ahogy a Tesla szóvivője nyilatkozta), akkor ez vagy azt jelenti, hogy még a szóban forgó 20-24 százalékosnál is nagyobb a visszamondások aránya, vagy azt hogy az előrendelők igen nagy arányban nem válnak valódi vásárlókká. (Vagy - és ezt már mi tesszük hozzá - a Tesla szóvivője nem feltétlenül bontotta ki az igazság minden részletét...)

A Tesla által közölt számok valódiságával kapcsolatban már korábban is vetődtek fel kérdések, egy korábbi alkalmazott, Martin Tripp fogalmazott meg hasonló vádakat, azt is hozzátéve, hogy a cég potenciálisan veszélyes akkumulátorokkal szállított le autókat. Válaszul a cég szabotázzsal és hamis adatszolgáltatással vádolta meg korábbi dolgozóját.

Egyelőre nem nagyon állnak rendelkezésre megbízható adatok, a különböző kereskedésekből különböző információk érkeznek, vannak olyanok is, amelyek arról számolnak be, hogy vevőik törlik Tesla-rendelésüket és inkább a Chevrolet Bolt EV-t vásárolják.

 

Nagyobb baj viszont Musk kijelentése. Ugyanis, ha új megrendelésként heti ötezer autó fut be, ez elmarad a jövő hónapra elérni kívánt hatezres gyártási mennyiségtől, nem beszélve a végső célként elérni kívánt nyolcezertől.

 

Arra sokféle magyarázat lehetséges, hogy miért maradnak el az új rendelések a tervezett gyártási kapacitástól. Ez lehet amiatt, hogy a Tesla nem képes mindenkinek leszállítani az autót egy éven belül, így az rendelők a sor végére kerülnének.

Dave Sullivan, az  AutoPacific elemzője szerint az olyan csúcskategóriás autók, mint a Model S vagy X vevőit nem érinti a várakozás, hiszen ők elve több autó birtokosai. A Model 3 tipikus vásárlója számára azonban a Tesla lenne az egyetlen autója, és egy ponton ezeknek a vevőknek elfoggyhat a türelme.

A Tesla szóvivője mindazonáltal nem aggódik az új megrendelések relatív lassú csordogálása miatt, mondván, ha majd elkezdik a vásárlókkal a valóságban megismertetni, tesztvezetésre kínálni az autót, a megrendelések is meg fogják haladni a gyártókapacitást. Ezen felül a Model 3 több verziójának megjelenése szintén emeli majd az előrendelések  számát.

De nem mindenki ilyen bizakodó. Hosszabb távon például a szövetségi adójóváírások is problémát jelenthetnek. A választott csomagtól függően a vásárló akár 7500 dollárt, a Model 3 bő ötödére rúgó összeget is jóváírhat, ám pont a héten erősítette meg a Tesla, hogy túl van a kétszázezredik eladott elektromos autón. Ez azért lényeges, mert ez az a határ, amin túl megkezdődik az adójóváírás lassú kivezetése: akik még ebben az évben kifizetik és megkapják autójukat, még a teljes adójóváírást megkapják, ám a kedvezmények  ezután  félévente  feleződnek, majd 2020-ra teljesen megszűnnek. 

A gyártás nagyon komoly megugrása nélkül az új vásárlók semmit sem fognak tudni jóváírni, ami újabb fejfájást okozhat a cégnek. Iparági adatok szerint  az új modellek iránti kereslet ugyanis rendszerint az első másfél évben éri el a csúcsot , bár az hozzátehető, hogy az elektromo autók piaca olyan új, hogy nem biztos, hogy a korábbi precedensek alkalmazhatók itt is.

Mindazonáltal a dolgokat tovább bonyolítja, hogy az elkövetkezendő 24 hónapban az elektromos autók vásárlói számára rengeteg új alternatíva nyílik, hiszen a VW, a Volvo, az Audi mellett a General Motors is két új modellt ígér 2019 közepére, jóllehet a GM is túllépi várhatóan a 200 ezres határt. A többiek viszont nem

A Tesla nagyon bízik a Model 3-ban, Musk azt ígérte, hogy tömegek számára készült modell profitábilissá, cash flow-pozitívvá teszi a céget. Éppen ezért a cégnek minden, a gyártósorról legördülő modellt értékesítenie kell, és a rendelések visszaesése vagy a rendelések tömeges törlése komoly fejfájást okozhat.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!