A verseny izgalmasnak ígérkezik: A Toshiba célja, hogy partnerével, a SanDiskel együtt 2008-ra 40 százalékos piaci részesedést szerezzen a két gigabájtos, 56 nanométeres technológiával készülő chipek piacán. A mintapéldányok már márciusban elérhetőek lesznek, áprilistól pedig havi 300 ezer darab szállítását tervezik.A Toshiba már így is a világ második legnagyobb NAND chip gyártója. Csak egy cég előzi meg ebben: a Samsung.
A Toshiba arra számít, hogy hatalmas keresletnövekedést okoz az Apple Inc. zenelejátszós telefonja, az iPhone megjelenése, hiszen azt négy vagy nyolc gigabájtos tárkapacitással lehet majd megvásárolni. Ezeket a telefonokat is lehet bővíteni a NAND memóriával.
Az iPhone a bizonyíték arra, hogy az árcsökkenés új alkalmazásokat hív életre, új keresletet támaszt - állítják az elemzők. A memóriagyártók versengve fejlesztik az egyre kisebb áramköröket - annak ellenére is, hogy az árak 2006-ban mintegy 70 százalékkal zuhantak. A NAND termékek nyereségessége a cégeknek rövid távon nem is fontos: piaci részesedésének elveszítésétől való félelme miatt sem a Toshiba, sem a Samsung nem gondol tőkeráfordításainak leállítására.