2019. július 2. 07:31
MTI

Gyanús csomag érkezett, szarinnal volt fertőzve. A veszélyt elhárították, senkinek sem esett bántódása.

Szarinnal fertőzött csomag miatt rövid időre kiürítették a Facebook kaliforniai központjának postázóit hétfőn. A kaliforniai Menlo Park városkában lévő Facebook-központ postázójába gyanús csomag érkezett, és miután a tűzoltóságtól kihívott szakemberek megvizsgálták, kiderült, hogy veszélyes idegméreggel, szarinnal fertőzött.

A postázók négy helyiségét - amelyek a Facebook-központtól különálló épületben kaptak helyet - rövid időre kiürítették, lezárták, és megvizsgálták azokat, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a csomaggal. "Közülük egyelőre senkinek nincsenek mérgezési tünetei" - nyilatkozott az újságíróknak Jon Johnson, a helyi tűzoltóság vezetője. 

A Facebook vezetői azonnal értesítették a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI), amely megindította a vizsgálatot. A vegyi fegyverként alkalmazott szarin színtelen, szagtalan gáz, amely halált is okozhat. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szerint azonban kisebb mértékű fertőzésből károsodás nélkül felépülnek a betegek.

Lépj velünk a növekedés útjára! Kockázati tőke, közösségi finanszírozás / crowdfunding, gyakorlati tapasztalatok hazai és nemzetközi nagyágyúktól és startupperektől! Ismerd meg a legújabb finanszírozási lehetőségeket és a startup-ökoszisztéma fejlődési irányait és lehetőségeit!

Finanszírozás 2019 - startuppereknek kedvezmény, 25 év alattiaknak ingyenes! Részletek és jelentkezés