6p

Magyarország negyedik legnagyobb hitelintézete közel 60 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta a 2021-es esztendőt. Amely a terjeszkedés éve volt, megegyezett a Commerzbank és a Random Capital brókercég megvásárlásáról, valamint együttműködési megállapodást kötött a Deutsche Leasing Hungariával.

Igen eredményes évet zárt 2021-ben az Erste Bank – kezdte mai sajtótájékoztatóját a hitelintézet elnök-vezérigazgatója, Jelasity Radován. A nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) kimutatott működési bevételeik 14,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a nettó kamatbevételek 19,8, a díj- és jutalékbevételek pedig 16,8 százalékkal emelkedtek, míg a kereskedési és konverziós bevételek 44,9 százalékkal.

Terjeszkedő üzemmódban. Fotó: MTI
Terjeszkedő üzemmódban. Fotó: MTI

A működési bevételt ugyanakkor csökkentette egyes hitelek átértékelésén keletkezett veszteség. A működéssel kapcsolatos kiadások ettől elmaradó mértékben, 10,4 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 18 százalékkal, 93,9 milliárd forintra emelkedett.  A költség/bevétel arány is nagyot javult: december végére 46,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 48,5 százalékról. Az adózott eredmény 59,2 milliárd forintra nőtt.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2021 végén több mint 9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az új finanszírozás volumene pedig 3 százalékkal nőtt az előző év teljesítményéhez képest. Bár a nemteljesítő hitelek aránya a 2020 végi 3 százalékról 3,6 százalékra nőtt, ez nem tekinthető jelentősnek, s annak is betudható, hogy a hitelmoratórium október 1-jétől már nem minden hiteladósra, hanem csak a rászorulóknak minősítettekre vonatkozik, 2022. június 30-áig.

Lakossági és kkv-hitelezés

A lakossági új kihelyezések értéke 0,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A teljes lakossági hitelállomány – részben a moratórium miatt – 12 százalékkal nőtt tavaly – ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. A lakáspiac bővülésének köszönhetően a lakáshitelek folyósítása 27 százalékkal nőtt a 2020-as eredményhez képest. A fogyasztási típusú hiteleknél a kihelyezés összességében 15 százalékkal elmaradt az előző évtől, ezen belül a személyi kölcsönök nyújtása 27 százalékkal ugrott meg, míg a babaváró hitelek iránt csökkent a kereslet, 2020-al összevetve 30 százalékkal. 

A kisvállalkozók esetében az új kihelyezés 33 százalékkal nőtt egy év alatt. 

Lakossági megtakarítások

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 2021-ben 17 százalékkal, 4154 milliárd forintra nőtt. A Random Capitallal az Erste csoportszinten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) első számú kereskedőjévé vált. Az Erste Befektetési Zrt. és a Random Capital együtt a legnagyobb forgalmat érte el a BÉT-en 2021-ben a maga 1766 milliárd forintos részesedésével – emelte ki Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A megtakarításokon belül a befektetések aránya közel 60 százalék volt. Amíg az Erste Banknál a lakossági ügyfélbetétek állománya 19,3 százalékkal nőtt, addig az Erste Befektetési Zrt.-nél befektetett és kezelt vagyon 5,3 százalékkal gyarapodott. Még az Erste vezetőit is meglepte, hogy szinte felrobbantak a betétek, két év alatt óriásit nőttek – jegyezte meg Jelasity Radován.

A választási célzatú nagy kormányzati költekezés hatását – a többi bankhoz hasonlóan – az Ersténél is érzékelték. A hitel-előtörlesztések megugrottak, a megtakarítások pedig meglódultak, ennyi értékpapírszámla-nyitás és pénzelhelyezés még soha nem történt. 

Az Erste az idén a lakossági vagyonok további növekedésére számít, már csak azért is, mert a lakossági megtakarítások várhatóan jelentősen tovább emelkednek az egyszeri állami juttatásoknak köszönhetően. A megtakarításokon belül nőhet a befektetések aránya, mivel az utóbbi években megszokottnál magasabb infláció hatására többen fordulhatnak a nagyobb hozammal kecsegtető részvénypiacok felé. A befektetőknek idén elsősorban azokra az értékalapú cégekre érdemes figyelni, amelyek inflációs környezetben is képesek emelni áraikat, míg az egyes szektorok közül az ipar, technológia, fogyasztás és a járványhelyzet remélt lezárulásával a turizmushoz köthető iparágak lehetnek érdekes célpontok.

Vállalati üzletág

A vállalati üzletágban az új hitel és kötvény kihelyezés volumene 7 százalékkal haladta meg a 2020-as teljesítményt, a kötvény- és a hitelállomány pedig együttesen 3 százalékkal nőtt egy év alatt. A kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitel- és kötvényállomány 9 százalékkal gyarapodott, míg az új kihelyezés 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit köszönhetően annak, hogy a kkv-szegmensben az ügyfél-elégedettségi mutatóban továbbra is piacvezető az Erste. Az ügyfélszám a kkv-szegmensben 5 százalékkal bővült 2021-ben, ezzel az Erste Bank – a nyilvánosan elérhető adatok szerint – a nettó ügyfélszám-növekedés alapján a második leghatékonyabb pénzintézet volt tavaly a piacon. 

A kereskedelmi célú ingatlanoknál az új finanszírozás 6 százalékkal csökkent 2021-ben, míg az állomány 3 százalékkal gyarapodott egy év alatt. A nagyvállalatok és önkormányzatok esetében az új kihelyezés volumene 29 százalékkal nőtt, ugyanakkor a hitel- és kötvényállomány 3 százalékkal csökkent. A bank aktív a Nemzeti Kötvényprogramban is. Az Erste 2021-ben 7 kötvényjegyzésben vett részt, összesen több mint 51 milliárd forint értékben – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

Az Erste számára emlékezetes volt a 2021-es év. Elindult a George, a pénzintézet új digitális platformja, amelyre tavaly február óta csaknem 800 ezer lakossági ügyfél kötött szerződést. Az Erste megállapodott a Commerzbank Zrt. és a Random Capital Zrt. megvásárlásáról: a Commerzbank állományát tekintve 3 százalék körüli részesedéssel rendelkezik a vállalati hitelek piacán, míg a Random Capitallal közel 22 ezer értékpapírszámla és mintegy 70 milliárd forint megtakarítás érkezett az Erste kötelékébe. A bank emellett együttműködési megállapodást kötött a Deutsche Leasing Hungariával. A partnerségnek köszönhetően az Erste és a lízingcég még hatékonyabban tudja kiszolgálni vállalati ügyfeleit, valamint tovább bővül az elérhető termékek köre.

Bizonytalanságot jelent a makrogazdasági pálya, ezért sok mindent újra kell gondolni és elemezni. Most jövünk rá, milyen módon volt összefűzve az orosz és ukrán gazdasággal – jelentette ki Jelasity Radován. Aki külön kihangsúlyozta: az Erste Bank stabilan működik. 

Arra a kérdésre, hogy érdeklődnek-e a bebukott Sberbank-ügyfélállománya iránt, a bankvezető elmondta, az Erste mindig pozitívan és proaktívan nézte azokat a lehetőségeket, hogyan lehet növekedni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!