2p

Könnyítettek a felhíváson.

A mai napon megjelent a GINOP Plusz-1.4.5-25 „Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó kombinált Hitelprogram” módosított felhívása, mely szerint könnyített feltételekkel érhetők el a kedvező támogatások a hazai exportáló és beszállító kis- és középvállalkozások számára – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményéből.

Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló program keretösszege 155,6 milliárd forint, amelyből a vállalkozások minimum 150 millió forint és maximum 600 millió forint közötti kamatmentes beruházási hitelt igényelhetnek, amelyből akár 180 millió forint vissza nem térítendő forrás lehet.

Könnyebb a pénzhez jutni
Könnyebb a pénzhez jutni
Fotó: Depositphotos

A konstrukció úgynevezett „egyműveletes kombinált” formában működik: így a vállalkozások egyetlen helyszínen, az MFB Pontokon igényelhetik a 0 százalékos beruházási hitelt, amelyhez 30 százalékos vissza nem térítendő támogatás társul.

A támogatásra azok a növekedő, beszállítóként vagy exportőrként működő kkv-k jogosultak, amelyek legalább három lezárt üzleti évvel rendelkeznek, öt főnél több munkavállalót foglalkoztatnak, és az előző üzleti évben meghaladták a 100 millió forintos nettó árbevételt.

A projekteknek továbbra is kötelezően tartalmazniuk kell:

  • technológiai korszerűsítést vagy eszközbeszerzést (minimum az elszámolható költségek 30 százalékában),
  • valamint vállalati infokommunikációs fejlesztést és/vagy megújuló energia beruházást (legalább 10 százalékban).

Ahhoz, hogy a beszállító vagy exportáló vállalkozások szintet lépjenek és termelékenységük növekedni tudjon, új tudás bevonására is szükségük lehet. Éppen ezért a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) testreszabott, térítésmentes tanácsadási szolgáltatást nyújt számukra, amely az export- és beszállítói képességek erősítésére irányul. A tanácsadási szolgáltatás a www.vali.hu oldalon keresztül érhető el.

A vállalkozások eddig 23 kérelmet nyújtottak be 9,8 milliárd forint összértékben, míg az MGFÜ tanácsadási szolgáltatására több mint 130 cég regisztrált.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!