162,6 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el az MBH Bank az idei első félévben - derül ki a társaság közleményéből. A csoport mérlegfőösszege 11 727 milliárd forintot tett ki a félév végén, ami éves összehasonlításban közel 12 százalékot emelkedett.
A társaság hitel- és betétállományai ugyancsak jelentősen nőttek a félév során: bruttó hitelállománya meghaladta az 5 816 milliárd forintot (17,3 százalékos éves növekedéssel), ügyfélbetétállománya pedig 7 626 milliárd forintot tett ki (21,6 százalékos éves növekedést követően).
- A lakossági szegmens a félév során jelentős bővülést könyvelhetett el, ami egyrészt a Fundamenta-akvizíciónak, másrészt a hitelezést támogató intézkedéseknek köszönhető. Ezek nyomán a lakossági bruttó hitelállomány éves szinten 33 százalékos növekedéssel 2 253 milliárd forintra emelkedett, a betétállomány pedig 3 159 milliárd forinton zárt, ami 29 százalékkal haladja meg az előző évi értéket. Emellett az idei második negyedévben jelentős, piaci ütemet meghaladó növekedést ért el a bank az új hitelezési volumenben; mind a jelzáloghitelek, mind a személyi kölcsönök terén növelte piacrészesedését az új kihelyezésekben.
- A vállalati üzletágban elért féléves eredmények ugyancsak pozitívak: éves összevetésben 7,3 százalékos hitelállomány-bővülést ért el a bank, így a bruttó hitelállomány 2 891 milliárd forintot tett ki, míg a betétállomány 26,7 százalékos éves növekedéssel 4 332 milliárd forint lett.
- Az MBH Csoporthoz tartozó lízingcsoport, amely a 25 százalékos piaci részesedéssel piacvezető, stabil növekedést mutatott az év első hat hónapjában. Állománya 578,5 milliárd forint volt 2024. II. negyedév végén, amely 8,7 százalékos éves növekedést jelent.

Fotó: MBH Bank
Az MBH Csoport működési költsége 137 milliárd forintot tett ki 2024 első félévében. A költségnövekedést – amely éves szinten 10 százalék alatt maradt – a cégcsoport bővülése okozta, miután 2024 áprilisától a Fundamenta költségei is bekerültek a csoportköltségbe. A bank NPL-portfóliója ( a nem teljesítő hitelek állománya) is tovább zsugorodott, záróállománya 2024. II. negyedév végén 170,9 milliárd forint volt, míg az NPL ráta 2,9 százalékra csökkent a negyedév végére.
A fenti eredmények mellett az MBH Bank az első félévben összesen 33,2 milliárd forint értékű bankadót és extraprofit adót számolt el.