3p

A vállalat árbevétele és nyeresége is bővült az első negyedévben.

Tizenkilenc százalékkal, 14,7 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele 2019  első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, nettó nyeresége pedig 744 millió forintra nőtt az előző évi 396 millió forintról - közölte a győri székhelyű vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A cégcsoport tárgyidőszakban elért üzemi eredménye 930 millió forint nyereség volt, szemben az egy évvel korábbi bázisidőszakban realizált 550 millió forinttal.

Combos lett a negyedév, mint ez a gépjármű.
Combos lett a negyedév, mint ez a gépjármű.

A Rába csoport 1,446 milliárd forint EBITDA-ról (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) számolt be az első negyedévben, az egy évvel korábbi 1,045 milliárd forint után.

A pénzügyi eredmény 6,9 millió forint veszteség volt, amely egyebek mellett tartalmaz 20,5 millió forint nettó kamatfizetést, valamint 16,6 millió forint árfolyamnyereséget. A tavalyi hasonló időszakban 23,5 milliárd forint pénzügyi veszteség keletkezett.

Az üzletágak közül kiemelkedik a jelentős értékesítési volumennövekedést realizáló jármű üzletág, amelynek üzemi eredménye 142,2 százalékkal, 312 millió forinttal meghaladta az egy évvel korábbit. Forgalombővülése elérte a 65,1 százalékot az előző év azonos időszakához képest. 

A futómű üzletág is bővülő profitot ért el, a nyereség  42,9 százalékkal nőtt, amely 66 millió forint nyereségtöbbletet jelent. Az értékesítési forgalom 1,1 százalékkal nőtt. 

Az alkatrész üzletág üzemi szintű nyeresége kis mértékben, 19 millió forinttal maradt el a 2018. évi értéktől, árbevétele 21,2 százalékkal nőtt. 

A nettó hitelállomány csoportszinten az előző év azonos időszakához képest 4,4 milliárd forinttal nőtt, értéke 8,9 milliárd forint volt idén az első negyedév végén. 

A közlemény szerint a vállat első negyedéves működését befolyásolta, hogy az európai és az amerikai nehéz-tehergépjármű piacon magas keresleti aktivitás volt jellemző, a többi piacon viszont csökkenés mutatkozott. 

A tájékoztatás idézi Pintér István elnök-vezérigazgatót, aki szerint az idei év több szempontból is mérföldkő a vállalat életében. Egyrészt a héten aláírtak egy akvizíciós megállapodást a Rekard csoporttal, amelynek értelmében a győri vállalat bővíti portfólióját, másrészt "élesedik" a 2016-ban elindított technológiafejlesztési és kapacitásbővítő beruházás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!