3p

Enyhe emelkedéssel zárták a kereskedést a tőzsdepiacok. Így volt ez Budapesten és a fejlett nyugatai piacokon is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 132,56 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 58 010,99 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest – derül ki az MTI gyűjtéséből.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: enyhe emelkedéssel zárt a hazai részvényindex, a vezető részvények változatos irány mutattak a kereskedés során, végül az OTP, a Richter és a Magyar Telekom pluszban fejezte be a napot, a Mol árfolyama változatlan maradt.

A nemzetközi piacokat várakozás jellemezte a hét utolsó kereskedési napján, a főbb amerikai piacokon oldalazás, iránykeresés látható, mert Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnökének beszédét várják a tőzsdék - tette hozzá.

A Mol árfolyama nem változott, 2780 forint maradt, 401,0 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,21 százalékkal 14 545 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

Magyar Telekom árfolyama 14,0 forinttal, 2,37 százalékkal 604 forintra emelkedett, forgalma 289,1 millió forint volt.

 Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,23 százalékkal 8820 forintra erősödött, a részvények forgalma 729,1 millió forintot ért el.

Tánc volt a házban Európában

A londoni FTSE-100 mutató 1,04 százalék, a frankfurti DAX-index 1,09 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index pedig 0,48 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,79 százalékkal emelkedett.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,43 százalékos, az S&P 500-as index 0,37 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,20 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,26 dollárral (0,32 százalékkal) 81,12 dollárra emelkedett.

Az arany ára unciánként 1,03 százalékkal (20,90 dollárral) 2059,00 dollárra ment fel.

Az európai gázár emelkedett. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, januári határidős jegyzésében 1 megawattóra 44,055 eurón állt 17.45 körül, ami 4,666 százalékkal magasabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 51,94 eurón, egy éve 138,07 eurón zárt. Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is jegyezték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!