3p

Újabb munkát húzott be a felcsúti nagytőkés egyik építőcége. Eredetileg 2019 május végére ígérték az elkészültét a beruházásnak, melyet 2016 végén nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánítottak.

Jelentősen megcsúszott az első kapavágás, és időközben meg is drágult a projekt, de most már elkezdődhet a rég óta ígérgetett rákosmenti multifunkciós sportcsarnok kivitelezése, olvasható ki az uniós közbeszerzési értesítőben nemrég megjelent hirdetményből.

A csarnok látványterve. (Forrás: Rákosmenti Polgármesteri Hivatal)
A csarnok látványterve. (Forrás: Rákosmenti Polgármesteri Hivatal)

Rákosmente Önkormányzata évek óta szeretné már összehozni a csarnokot. Ehhez a kormány részéről is érkezett segítő szándékú noszogatás, amikor 2016 legvégén nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították a projektet. Az akkori kormányhatározat 6,5 milliárd forintos összköltséget biztosított a kivitelezésre, mely az eredeti terv szerint 2017 végén kezdődött volna meg, 2019. május 31-én pedig el kellett volna készülnie a csarnoknak - ebből azonban egyelőre még az építkezés megkezdése sem jött össze.

Most azonban megindulhatnak a munkálatok, bár a késéssel komolyabb drágulás is járt. A friss közbeszerzési hirdetmény szerint ugyanis megvannak az emberek a munkára, nyílt eljárásban a Mészáros Lőrinc-tulajdonolta ZÁÉV Építőipari Zrt. és az Építő-és épületkarbantartó Zrt. közös, 7,98 milliárd forintos ajánlata nyert, mely 

csaknem 1,5 milliárd forinttal drágább az eredeti árnál.

A duó alvállalkozóként az Óbuda Építész Stúdió Kft.-t vonja majd be a munkába a kormányzati közbeszerzési értesítő összefoglaló dokumentuma szerint. Melyből egyébként az is kiderül, hogy a projekt másik pályázója a LATEREX Építő Zrt. volt, a végül túl drágának ítélt 8,29 milliárd forintos ajánlatával.

A korábban környezettudatos, megújuló energiával működő „zöld” épületnek ígért csarnok Rákosmente kertváros számára szükséges sport, oktatási, kulturális és rekreációs funkciók kiszolgálát célozza, így versenyek mellett tömegsport rendezvényeknek is helyet ad majd. Ezeket lehet majd benne művelni:

  • kézilabda
  • kosárlabda
  • röplabda
  • futsal
  • teremhoki
  • tollaslabda
  • asztalitenisz
  • ritmikus gimnasztika
  • birkózás
  • cselgáncs
  • karate
  • ökölvívás
  • súlyemelés
  • torna
  • vívás
  • táncverseny
  • falmászás

A háromszintes épület teljes, hasznos alapterülete összesen 7726 négyzetméternyi lesz, a tetőszintet is hasznosítják. A lelátók befogadóképességét alapból 1510 fősre ígérik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!