3p

Azért, hogy legyen honnan alapanyagot szállítani a 26 milliárdos gátjukhoz a Felső-Tiszán.

Tavaly áprilisban derült ki, hogy Mészáros Lőrinc konzorciuma - a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a nyíregyházi KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. - az Országos Vízügyi Főigazgatóság megrendelésére 25,9 milliárd forintért építhet a Felső-Tisza országhatárhoz közeli szakaszán árapasztó tározót a szükséges árvízvédelmi biztonság megteremtése érdekében.

Mészáros Lőrinc
Mészáros Lőrinc

Tavaly decemberben pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy a gáthoz szükséges alapanyagot nem venni akarják, hanem házon belül megoldani, ennek érdekében pedig Mészárosék homokbányát nyitnak Tiszakórodon. Erről a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának weblapján megjelent közleményekből értesülhetünk.

A dokumentumok szerint a Mészáros és Mészáros Kft. egyik bányája a Tiszakóród 084/2. helyrajzi számú területen lesz. A kitermelésre kiszemelt terep, mint azt a környezeti hatásvizsgálat említi, Natura 2000 terület, a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet része, valamint
az Ökológiai Hálózat „magterület” kategóriába tartozó részén fekszik. Az ingatlanon tervezett "sekély, külszíni művelésű bánya" területe 8 hektár 5036 négyzetméter. A tervezett bánya területe jelenleg gyep művelési ágú, részben egy alacsony természetességű, zavart, gyomos üde gyep, részben pedig egy közepes természetességű mocsárrét jellegű élőhely.

A bányaterületről a kitermelésre tervezett nyersanyag 250 munkanap/évvel számolva átlagosan kb. 1600 tonna per nap termelési kapacitás mellett 400 ezer tonna per év.

A másik bánya a Tiszakóród 0103/3, 0104/25, 0100/61, 0100/64, 0100/67, valamint a Tiszakóród 0100/26, 0100/27, 0100/69, 0100/71, 0100/73, 0100/75, 0100/77, 0100/79, 0100/81 helyrajzi számú ingatlanokon lenne, ennek teljes területe 22 hektár 917 négyzetméter, szintén Natura 2000-res terület, a tájvédelmi körzet része, magterület kategóriás. Itt nagyüzemi szántóföldi kultúrák, valamint alacsony természetességű, jórészt inváziós és/vagy idegenhonos fafajok és száraz cserjések alkotta fás-cserjés élőhelyek találhatók. A vizsgált terület elsősorban gyakori, elterjedt madárfajok számára nyújt fészkelőhelyet, a dokumentáció ezért a bánya közvetett hatásterületét a bányászati tevékenységtől számított 50-50 m széles területben határozza meg. 

A bányaterületről a kitermelésre tervezett nyersanyag 250 munkanap/évvel számolva átlagosan kb. 1600 tonna per nap termelési kapacitás mellett 1 millió tonna per év lesz. 

Mindkét eljárással kapcsolatban a hatóság január 17-ére írt ki közmeghallgatást, vagyis az engedélyek kiadása még folymatban van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!