2018. július 23. 11:24
MTI

Belengették, hogy lehetnek a demonstrálók között, akik elveszítik az állásukat.

A Ryanair arra figyelmezette a pilótákat és a légiutas-kísérőket, hogy néhányan elveszíthetik állásukat, ha elhúzódnak a sztrájkok. A cég ugyanakkor úgy vélte, hogy teljesíti éves nyereségtervét. Az ír diszkont légitársaság története legnagyobb sztrájkjára készül a héten. Szerdán és csütörtökön 2400 járatából több mint háromszázat törölnek a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti legénység munkabeszüntetése miatt.

A Ryanair sokáig nem ismerte el a szakszervezeteket, majd a tavaly októberben a személyzet hiánya miatt bejelentett járattörlések óta több országban is megkezdhette tevékenységét több pilóta- illetve légiutas-kísérő érdekképviselet. Ezzel is magyarázható, hogy a Ryanair az első nagy sztrájkot élheti meg a héten.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csak akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

A Ryanair hétfőn megerősítette 1,25-1,35 milliárd eurós éves nyereség előrejelzését, ami elmarad a március végéig tartó pénzügyi évben elért 1,45 milliárd eurótól. Az egyik elemző szerint a sztrájk hangulatromboló, és rövid távú kockázatot jelent a nyereségre nézve, hosszabb távon azonban nem befolyásolja a Ryanair verseny- és pénzügyi helyzetét. A Ryanair hétfőn jelentette be, hogy a június végével záródott pénzügyi első negyedévében az adózott eredménye 319 millió euró lett. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de felülmúlta a szakértők által várt 305 millió eurót.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.